Foci

Elherdálta kétgólos előnyét a Real Madrid

Dajka Balázs
Dajka Balázs

újságíró. 2018. 05. 20. 07:08

Korábban a témában:

A Barcelona elleni rangadó óta először lépett pályára Cristiano Ronaldo, a Real Madrid sztárja, akit Zinedine Zidane talán azért nevezett a kezdőbe az idény utolsó bajnokiján, hogy az ötszörös aranylabdás kipróbálja a bokáját a május 26-án esedékes BL-döntő előtt.

A Real első gólját mégsem ő szerezte, hanem Gareth Bale, aki a rosszabbik lábával, vagyis jobbal talált be. Aztán Ronaldo is jelentkezett, de a fejese rutinmunka volt Marcelo egészen parádés, bal külsős beadása után.

Ezzel máris okafogyottá vált, amit szombaton írtunk, mert Ronaldo 26 góllal és 5 gólpasszal zárta az idényt, és felülmúlta a tavalyi teljesítményét.

Ronaldót aztán a gólja – amelyik a 450. volt a Real színeiben – után lehozta Zidane, úgyhogy a második félidőben a kispadról nézhette, ahogy csapata kissé leereszt, a Villarreal pedig él a lehetőséggel.

A hazaiak mindkét gólját cserejátékos szerezte, előbb Roger Martínez akasztott szép gólt a bal felsőbe, majd Samu Castillejo használta ki, hogy Marcelo elaludt, és nem tartott a lesre játszó társakkal.

A 2-2-es döntetlenel a Real bronzérmesként zárt, a Villarreal pedig ötödik lett, így az ősszel az Európa Ligában szerepelhet majd.

Primera División, 38. forduló:

Villarreal – Real Madrid 2-2 (0-2)
gól: R. Martínez (70.), Castillejo (85.), illetve Bale (11.), C. Ronaldo (32.)

 

vasárnap játsszák:
Valencia – Deportivo La Coruna 12.00
Athletic Bilbao – Espanyol 16.15
Atlético Madrid – Eibar 18.30
FC Barcelona – Real Sociedad 20.45

 

Az állás:
1. Barcelona 37 98-29 90 pont – bajnok
2. Atletico Madrid 37 56-20 78
3. Real Madrid 38 94-44 76
4. Valencia 37 63-37 70
5. Villarreal 38 57-50 61
6. Betis 38 60-61 60
7. Sevilla 38 49-58 58
8. Getafe 38 42-33 55
9. Girona 38 50-59 51
10. Eibar 37 42-48 50
11. Real Sociedad 37 66-58 49
12. Celta Vigo 38 59-60 49
13. Alavés 38 40-50 47
14. Espanyol 37 35-42 46
15. Levante 38 44-58 46
16. Athletic Bilbao 37 41-48 43
17. Leganés 38 34-51 43
18. Deportivo La Coruna 37 37-74 29 – kiesett
19. Las Palmas 38 24-74 22 – kiesett
20. Málaga 38 24-61 20 – kiesett

A nyitóképen Isco harcol a villarrealos Rodri Hernándezzel. Fotó: JOSE JORDAN / AFP

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Meghalt Princz Gábor

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.