Foci

Buffon: A következő lesz az utolsó meccsem a Juventusban

Csütörtökön tartott sajtótájékoztatón Gianluigi Buffon, a Juventus labdarúgócsapatának világbajnok kapusa. Ezen bejelentette, amit már egy ideje sejteni lehetett:

a szombati, Hellas Verona elleni találkozó lesz az utolsó meccse a torinóiaknál.

Hogy a 40 éves kapus végleg befejezi-e, azt még nem tudta megmondani. A szezon után gondolkodási időt kért, majd utána beszél a hogyan továbbról. Andrea Agnelli, a Juve elnöke azt mondta, több ajánlatot is kapott Buffon, vannak, akik még a kapuban látnák szívesen, megint mások a szakmai stábban. Agnelli szerint bárhogy is dönt, a Juventus teljes mellszélességgel mögötte áll majd.

„A szombati lesz az utolsó mérkőzésem és nem is tudnék szebb lezárást elképzelni ennek a kalandnak, mint két trófea és Agnelli elnök úrék támogatása. 15 nappal ezelőtt még nyilvánvalónak gondoltam, hogy visszavonulok, de azóta olyan ajánlatokat kaptam a pályán kívül és belül egyaránt, amiken el kell gondolkodjak. Kell majd két-három nap, míg tiszta fejjel átgondolom a dolgokat, utána pedig biztosan vagyok benne, hogy olyan döntést hozok, amit a szívem diktál” – mondta Buffon.

Buffon a Parmában nevelkedett, ahol 17 évesen és 295 naposan debütált a Serie A-ban. A pármaiakkal nyert Olasz Kupát és UEFA-kupát is. 2001-ben, világrekordot jelentő 52 millió euróért (mai árfolyamon) igazolta le a Juventus, amelyet azóta is erősített, gondolkodás nélkül követte a csapatot a másodosztályba is a calciopoli-botrány után. Tizenegy bajnoki címet (ebből kettővel megfosztották a klubot), négy Olasz Kupát és öt olasz Szuperkupát nyert a Juventusszal, amellyel három Bajnokok Ligája-döntőt is vívott, de nyernie nem sikerült.

Neki van a második legtöbb Serie A-meccse Paolo Maldini mögött (639) és ő lépett pályára második legtöbbször a Juventusban (655-ször), csak Alessandro Del Piero öltötte magára többször a zebracsíkos mezt.

A 176-szoros olasz válogatott Buffon 2006-ban világbajnokságot nyert a nemzeti csapattal, 2012-ben pedig Európa-bajnoki döntőt játszottak a spanyolokkal, 4-0-ra kaptak ki.

Nyitókép: Matteo Ciambelli/NurPhoto via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik