Foci

Öt év alatt negyedjére rúgták ki a skót edzőt

Aki a 21. században figyelemmel kísérte az Everton fejlődését, logikusnak találhatta, hogy Sir Alex Ferguson a liverpooliak edzőjét, David Moyest jelölje meg utódjának. A skót edző 2002 és 2013 között remek munkát végzett, az Everton fillérekért igazolt, viszont drágán adta el értékeit, emellett stabilan a hatodik hely környékén tanyázott.

Amikor azonban elhagyta csapatát Moyes, minden további munkahelyéről elzavarták. A Manchester Unitedbe 2013-ban érkezett és 2014 áprilisában meg is köszönték a munkáját. Nem maradt sokáig csapat nélkül, 2014 novemberében a Real Sociedad vezedőedzője lett, ám ez a kaland is egy éven belül véget ért, majd 2016-ban átvette a Premier League-ben szereplő Sunderland irányítását, amely simán kizuhant az élvonalból, így itt sem volt maradása.

Mindezek után újra esélyt kapott, hogy egy stabil hátterű csapatnál felépítsen valami nagyszerűt: 2017-ben kinevezték a West Ham United élére. A Kalapácsosok csalódást keltő játékkal, a szezon jelentős részében a kiesés elől menekültek, így szerdán bejelentették, hogy Moyes és a West Ham útjai elváltak.

Ez egyszersmind azt jelenti, hogy 2013 és 2018 között négyszer rúgták ki aktuális csapatától a skót edzőt.

Ezen a tényen pedig az sem változtat, hogy a londoni klub bejelentése szerint közös megegyezéssel távozott az 55 éves szakember és az elnök külön megköszönte, hogy sikerült a PL-ben tartania a csapatot.

Az új menedzserről még semmit sem tudni, ahogyan az sem egyértelmű, Moyes hol folytatja majd.

Fotó: whufc.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik