Foci

Paul Pogba odarúgott, verekedésbe torkollott az MU ezüstmeccse

A Premier League 31. fordulójából elhalasztott és csütörtök este lejátszott West Ham United – Manchester United (0-0) mérkőzés már nagyon az év végét idézte. Tulajdonképpen egyik csapatnak sem kellett megszakadnia. Az, hogy a West Ham 15., vagy éppen a 13. helyen végez tök mindegy, ahogy a United, ha nem most, akkor az utolsó fordulóban a Watford ellen matematikailag is behúzta volna azt ezüstöt, amely már félig így is a nyakában lógott.

A tétnélküliség rá is nyomta a mérkőzésre, a játékosok koncentrációjára a bélyegét, hazai részről Arnautovic egymaga három ordító gólhelyzetet puskázott el. A gól nélküli döntetlennel az MU lett boldogabb: a hétvégi utolsó forduló eredményétől függetlenül ezüstérmet szerzett az angol bajnokságban.

A meccs végén két történés gondoskodott arról, hogy azért a meccs ne legyen annyira lapos.

  1. A 88. percben akadt egy kis tűz, amit ki más, mint Pogba rakott meg azzal, hogy gusztustalan módon odataposott Mark Noble Achilles-inára. Némi dulakodás, lökdösődés után sárgát kapott cserébe, megkockáztatjuk, lehetett volna ez piros is (videó, 9:15-től).
  2. Csak Ashley Youngnak lehetett volna igazán emlékezetes a csütörtök esti méta. Ha José Mourinho úgy dönt, hogy pályára küldi, úgy jubilál, a 200. meccsét ünnepelte volna a 30-szoros válogatott támadó, Young azonban kezdetben a kispadon kuksolt. Végig úgy tűnt, a portugál menedzser tojik a jubileumra, nem teszi meg neki ezt a szívességet, marad a kispadon. Aztán Mourinho mégis meggondolta magát; Young a hosszabbítás 2. percében, amolyan időhúzó csereként váltotta Alexis Sanchezt. Egy perc jutott neki, de minden bizonnyal emlékezni fog rá.

(Nyitókép: Ian KINGTON / AFP)

Premier League, 31. fordulóból elhalasztott mérkőzés, eredmény:

West Ham United-Manchester United 0-0

A bajnokság állása:

1. Manchester City 37 31 4 2 105–27 +78 97
2. Manchester United 37 24 6 7 67–28 +39 78
3. Tottenham 37 22 8 7 69–32 +37 74
4. Liverpool 37 20 12 5 80–38 +42 72
5. Chelsea 37 21 7 9 62–35 +27 70
6. Arsenal 37 18 6 13 73–51 +22 60
7. Burnley 37 14 12 11 35–37 –2 54
8. Everton 37 13 10 14 43–55 –12 49
9. Leicester City 37 12 11 14 52–55 –3 47
10. Newcastle 37 11 8 18 36–47 –11 41
11. Crystal Palace 37 10 11 16 43–55 –12 41
12. Bournemouth 37 10 11 16 43–60 –17 41
13. Watford 37 11 8 18 44–63 –19 41
14. Brighton 37 9 13 15 34–50 –16 40
15. West Ham 37 9 12 16 45–67 –22 39
16. Huddersfield Town 37 9 10 18 28–57 –29 37
17. Southampton 37 7 15 15 37–55 –18 36
18. Swansea 37 8 9 20 27–54 –27 33
19. West Bromwich Albion 37 6 13 18 31–54 –23 31
20. Stoke City 37 6 12 19 33–67 –34 30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik