Foci

Szlovákiában is a bírók miatt dühöngenek

Az utóbbi hetekben számtalan mérkőzés után csuklottak a játékvezetők felmenői. Elmaradt tizenegyes a Roma-Liverpool és a Real Madrid-Bayern München Bajnokok Ligája-mérkőzéseken, majd a magyar “aranycsatában” is sokan vitatkoztak arról, vajon a Videoton-Ferencváros mérkőzésen tizenegyest ért-e Joseph Paintsil és Pátkai Máté összecsapása.

A szórásból nem maradt ki Szlovákia sem, a Slovan Bratislava annyira felhúzta magát a Rózsahegy elleni hétvégi bajnokin, hogy írásban panaszt nyújtottak be a szövetségnél Petár Kralovics játékvezetővel szemben. A klub nyílt levele szerint sorsdöntő mérkőzésen nyújtott elfogadhatatlan teljesítményt.

Petár Kralovics súlyos hibákat követett el, amelyek hatással voltak a mérkőzés végkimenetelére. Különösen Vukan Szavicsevics sérülésekor született felháborító döntés, játékosunk három bordája eltört és a tüdeje is megsérült Ján Maslo belépőjekor

– írta a Slovan hivatalos honlapja.

Az ominózus belépő – nyitóképünkön – a 21. percben történt, Maslo pedig megúszta a horribilis belépőt egy sárga lappal. A Slovan vezetése úgy véli, a játékvezetőnek ki kellett volna állítani a vétkest, a súlyos hiba pedig befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.

Noha a reklamáció jogosnak tűnik, annyit érdemes megjegyeznünk, az összefoglaló alapján megérdemeltnek tűnik a rózsahegyiek győzelme.

A Slovan két fordulóval a bajnokság vége előtt harmadik a bajnokságban, szombaton pedig a második helyezett Dunaszerdahely vendége lesz.

Kiemelt fotó: skslovan.com

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik