Foci

Rekordbajnok csapatnál lesz vezetőedző Steven Gerrard

Pár napja pletykálták már, pénteken pedig hivatalossá vált:

a következő szezontól kezdve Steven Gerrard lesz a skót élvonalban szereplő Rangers menedzsere.

Az 54-szeres bajnok, ezzel rekorder glasgow-i klub négy évre szerződtette le a liverpooli ikont, akinek az lesz a feladata, hogy olyan csapatot építsen, amely felveszi a versenyt a rivális Celtickel, amely épp a Rangers hétvégi legyőzésével biztosította be mostani elsőségét.

Megtisztelő, hogy én lehetek a Rangers vezetőedzője. Nagyon tisztelem a klubot a történelme és a hagyományai miatt. Alig várom, hogy belekezdjünk a munkába és egy sikeres csapatot építsünk

– mondta a 37 éves Steven Gerrard, aki a Liverpool akadémiáján szerzett némi edzői rutint.

A korábbi középpályás a Liverpoolban nevelkedett, ott is lett profi játékos, 1998 és 2015 között összesen 710 alkalommal lépett pályára az együttesben, 186 gólt szerzett. Legnagyobb sikere a Bajnokok Ligája-győzelem volt 2005-ben. A válogatottban 114-szer játszott. A Los Angeles Galaxyban fejezte be a karrierjét 2016-ban.

A Liverpooltól a napokban többen, köztük Jürgen Klopp is elmondta: mindenben támogatják Gerrardot, így abban is, hogy elhagyja a klubot és a Rangers vezetőedzője legyen. Távozása ellenére ő ugyanúgy a Pool legendája.

A Rangers 2012-ben csődbe ment, úgyhogy visszasorolták őket a negyedosztályba. Ebből próbál meg talpra állni a klub, amely a 2015-16-os idényben jutott vissza az élvonalba.

Nyitókép: Paul ELLIS / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik