Foci

Egy bírói hiba pecsételte meg a meglepetéscsapat sorsát az EL-döntő küszöbén

Az Atlético Madrid az idegenbeli 1-1 után a csütörtöki, hazai visszavágón 1-0-ra legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Európa Liga elődöntőjében.

Az idény végén távozó Arséne Wenger pályafutása 250. európai kupamérkőzésén ült vezetőedzőként a kispadon, de az Arsenal számára meglehetősen rosszul kezdődött a mérkőzés: a francia hátvéd, Laurent Koscielny tíz perc után súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, a földre került, és komoly fájdalmak közepette csak hordágyon tudta elhagyni a pályát.

Az eset teljesen vétlen helyzetben történt, fizikai kontaktusról szó sem volt.

Az első jelentések szerint az Achillese szakadt el a francia védőnek, aki így bukta a vébét, és legalább 6 hónapos kihagyás vár rá.

Az angol csapat az első félidőben egyszer sem találta el a kaput, a madridiak is csak egyszer, de abból gól lett: Diego Costa a hosszabbítás pillanataiban talált a hálóba.

Edzőjük, Diego Simeone az európai szövetség büntetése miatt csak a díszpáholyból nézhette a találkozót.

A második felvonásban sokkal több lehetőségük volt a spanyoloknak, és bár újabb gól nem született, az 1-0-s végeredmény is a 2010-ben és 2012-ben EL-győztes Atlético továbbjutását jelentette.

Simeone irányításával az Atléticónak ez lesz a negyedik nemzetközi kupadöntője, az argentin edző 2011-es érkezése előtt összesen öt fináléban szerepeltek a madridiak.

Hazai pályán egészen félelmetes az Atlético a Simeone-korszakban a nemzetközi porondon, 38 meccsből harmincat megnyert és csak hármat bukott el, és mindössze 15 gólt kapott, miközben 26 találkozott lehozott hátul hibátlanul.

A mostani idényben 55 tétmeccset vívott az Atlético, és harminckétszer megúszta kapott gól nélkül, ebből is látszik, mennyire összerakta a védelmet Simeone.

A másik elődöntőt a Marseille kétgólos előnyről várhatta a Salzburg ellen, és bár a félidő még 0-0 volt, a 65. percre már kezdődhetett minden elölről, mivel az osztrákok Haidara szép szólója

és Sarr öngólja után visszahozták magukat a párharcba.

Jöhetett a hosszabbítás és már úgy nézett ki, a büntetőpárbaj fog dönteni, de a 116. percben a csereként beállt Rolando révén elintézte a Marseille, hogy ne legyen orosz rulett.

Rolando mozdulata szép volt, de szöglet helyett kirúgásnak kellett volna következnie,

mivel Ocampos térdéről pattant ki a labda, azonban sem a bíró, sem az alapvonali kollégája vagy a partjelző nem látta, hogy mi is történt pontosan

Európa Liga, elődöntő, visszavágó:

Atlético Madrid – Arsenal 1-0 (1-0)
gól: Diego Costa (45+2.)
továbbjutott: az Atlético Madrid, 2-1-es összesítéssel.

 

RB Salzburg (osztrák) – Olympique Marseille (francia) 2-1 (0-0, 2-0, 2-0) – hosszabbítás után 
gól: Haidara (53.), Sarr (65.,  öngól), illetve Rolando (116.)
kiállítva: Haidara (119.)
továbbjutott: az Olympique Marseille, 3-2-es összesítéssel.

 

Az Atlético-Marseille döntőt május 16-án játsszák Lyonban.

A nyitóképen Marco Rose, a Salzburg edzője reklamál. Fotó: Christof STACHE / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik