Foci

Messinek minden nap eszébe jut a legfájóbb vesztes meccse

Közeleg a labdarúgó-világbajnokság, és bár Argentína meglehetősen megszenvedett a kijutással, a futballőrült dél-amerikai országban most mindenki abban bízik, hogy 1978 és 1986 után ismét sikerül a csúcsra jutni.

1993 óta felnőttszinten csak elvesztett döntői vannak az argentinoknak,

pedig náluk játszik minden idők egyik legjobbja, Lionel Messi, aki nyilván nagyon motiváltan lép majd pályára Oroszországban. A Barcelona klasszisa most egy hosszú interjúban beszélt a válogatottal kapcsolatos dolgokról, például arról, úgy érzi, a mostani generációnak ez az utolsó esélye, hogy valami emlékezeteset produkáljon.

“Most vagy soha, meg kell ragadnunk ezt a lehetőséget. Nem tartozunk senkinek, csak magunknak. Eljutottunk két Copa América és egy világbajnoki döntőbe, de nem sikerült nyerni, nem ez volt az Isten akarata.

A 2014-es vb-döntő? Még ma is eszembe jut az akkori helyzetem, hogy miképp kellett volna megrúgni a labdát. Minden nap gondolok az elvesztett döntőre, és arra is, mennyi mindent megváltoztatott volna, ha világbajnoknak mondhatjuk magunkat” – magyarázta Messi.

Aki azt is elárulta, egész pályafutása során hozzászokott ahhoz, hogy 3-4 naponta meccset játszik, így aztán elég nehezen viseli, ha egy ideig nincs meccs, és csak edzeni kell, viszont a nagy terhelés ellenére a sérülésektől nem fél. Messi egyszer már visszavonult a válogatottól, amikor 2016-ban elvesztették a Chile elleni Copa-döntőt.

“Akkor tényleg úgy éreztem, hogy vége, ennyi volt, túl sok volt a zavaró tényező és a harmadik döntőnket buktuk el. Aztán mikor visszatértem, akkor szégyelltem magam a korábbi kijelentésem miatt. Időre volt szükségem, el kellett felejtenem a Chile elleni kihagyott büntetőmet, de nem akartam, hogy az emberek azt higgyék, cserben hagyom a társaimat.

Talán ez volt a legnagyobb hibám, hogy akkor azt mondtam, visszavonulok a válogatottól. Nagyon fura érzés volt úgy nézni a csapat meccsét, hogy nem vagyok ott, és éreztem, hogy vissza kell térnem”.

Reagált arra is, hogy sokan úgy vélik, az játszik a válogatottban, aki Messi barátja, de szerinte ez tiszteletlenség a társakkal szemben, és Sergio Agüero a példa rá, hogy ez egy kitaláció, hiszen ők ketten  nagy barátok, a Manchester City támadója mégis kevés lehetőséget kap a csapatban.

Paulo Dybala korábban azt nyilatkozta, nem igazán tud együtt játszani Messivel, ami nem volt egy szerencsés mondat, sokan kritizálták érte a Juventus támadóját.

Messi megvédte honfitársát, mert szerinte Dybala ugyanazon a poszton játszik a Juvéban, mint ő a Barcában, épp ezért a válogatottban számára szokatlan helyre került, és emiatt nem is tudott az elvárt szinten teljesíteni. De Messi nem vette támadásnak a szavait, így nem is kellett semmit tisztázniuk.

Argentína a mostani vébét Izland ellen kezdi június 16-án, majd a folytatásban Izlanddal és Nigériával találkozik.

A nyitóképen Messi látható az argentin válogatott edzésén. Fotó: MEXSPORT / PHOTOGAMMA / Javier Gonza / MEXSPORT

Ajánlott videó

Olvasói sztorik