Foci

Az utóbbi idők legszebb sportgesztusa a Vasasé

Kettős kötődésű labdarúgó-legendákról nevezik el az új Illovszky-stadion vendégszektorait. A Vasas Sport Club az utóbbi hetekben folyamatosan hozta nyilvánosságra az épülő stadion tizenkét hazai szektorának névadóját: Berendy Pált, Bundzsák Dezsőt, Csordás Lajost, Farkas Jánost, Ihász Kálmánt, Kárpáti Bélát, Komjáti Andrást, Mészöly Kálmánt, Raduly Józsefet, Sárosi Lászlót, Szilágyi Gyulát, Várady Bélát.

 Az új Illovszky-stadionban szeretnénk méltó módon megemlékezni azokról a kiemelt fővárosi klubokról is, amelyek csapata ellen a Vasas rengeteg emlékezetes mérkőzést játszott a magyar futball gazdag történetében. A vendéglelátó négy szektorát olyan kettős kötődésű labdarúgókról nevezzük el, akik a Vasas mellett a négy legnagyobb riválisunk valamelyikénél is komoly elismertségre tettek szert. Bízunk benne, hogy döntésünk tovább erősíti majd a klubjaink között – a sportszerű rivalizálás mellett – fennálló sportbarátságot.

– fogalmazott a vendégszektor négy névadójának bejelentése kapcsán Markovits László, a klub ügyvezetője a piros-kék klub honlapján.

A Vasas választása Machos Ferencre (Honvéd, Vasas), Plattkó Ferencre (MTK, Vasas), Szentmihályi Antalra (Vasas, Újpest) és Takács II. Józsefre (Vasas, Ferencváros) esett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik