Foci

Belealudt a meccsbe a Liverpool, bukta is a három pontot

Sima vendég győzelemnek tűnt, de 2-2-s döntetlen lett a West Bromwich Albion-Liverpool mérkőzés végeredménye szombaton, a Premier League 35. fordulójában.

Rendkívül gyorsan, már a 4. percben vezetést szereztek a Vörösök, amikor Sadio Mané becsapta az emberét bal szélen, középre lőtt labdájára pedig Daniel Ings érkezett jól. Az angol csatár ezzel 930 nap után szerzett gólt, utoljára 2015 októberében szerepelt az Everton elleni 1-1-s mérkőzésen.

Fordulás után is inkább a vendégek voltak kezdeményezők, Ings felrúgásakor jogosan reklamáltak tizenegyest a Liverpool játékosai, de végül enélkül is összejött a második gól: Mohamed Szalah kapott jó kiugratást, az egyiptomi támadó pedig higgadtan a kapuba emelt.

Ezután viszont teljesen kiengedtek a vendégek és a 79. percben egy szöglet utáni kavarodást kihasznált Jake Livermore. Ezután fellelkesült a WBA, Jürgen Klopp be is hozta inkább Dejan Lovrent, hogy megerősítse a védelmét, de ez is kevésnek bizonyult. A 88. percben egy balról középre csavart labdát védhetetlenül fejelt a kapuba Jose Rondón.

A döntetlen egyik csapatnak sem jó, a sereghajtó birminghamieknek kevés a meneküléshez, a dobogóra vágyó Liverpoolnak pedig még nagyon hiányozhat az eltékozolt két pont.

Végeredmény – Premier League, 35. forduló

West Bromwich Albion – Liverpool 2-2 (0-1)
Gólszerző: Livermoore 79., Rondón 88. ill. Ings 4., Szalah 73.

1. Manchester City 33 28 3 2 93–25 +68 87
2. Manchester United 34 23 5 6 65–26 +39 74
3. Liverpool 35 20 11 4 80–37 +43 71
4. Tottenham 34 20 8 6 66–31 +35 68
5. Chelsea 34 19 6 9 59–34 +25 63
6. Arsenal 33 16 6 11 62–45 +17 54
7. Burnley 34 14 10 10 34–31 +3 52
8. Leicester City 34 11 11 12 49–47 +2 44
9. Everton 34 11 9 14 39–54 –15 42
10. Newcastle 33 11 8 14 35–42 –7 41
11. Bournemouth 35 9 11 15 41–58 –17 38
12. Watford 34 10 7 17 42–60 –18 37
13. Brighton & Hove Albion 34 8 12 14 32–47 –15 36
14. West Ham 33 8 11 14 41–59 –18 35
15. Huddersfield Town 34 9 8 17 27–54 –27 35
16. Crystal Palace 34 8 10 16 36–54 –18 34
17. Swansea 33 8 9 16 27–46 –19 33
18. Southampton 34 5 14 15 33–53 –20 29
19. Stoke City 34 6 10 18 31–64 –33 28
20. West Bromwich Albion 35 4 13 18 29–54 –25 25

Kiemelt fotó: Fotó: Lindsey PARNABY / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik