Foci

A Real Madrid elnöke nem elégedett, újabb BL-trófeákra fáj a foga

Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke nem elégszik meg a négy Bajnokok Ligája-trófeával, amelyet irányítása alatt szerzett a spanyol labdarúgócsapat.

Bernabéu a mi viszonyítási pontunk, az ő példáját akarjuk követni

– utalt Pérez a legendás klubelnökre, Santiago Bernabéura a Gazzetta dello Sportnak adott interjúban. Pérez hozzátette: a nemzetközi szövetség (FIFA) 2000-ben a XX. század legjobb labdarúgócsapatának választotta meg a Real Madridot, ők most azon dolgoznak, hogy ezt az elismerést a XXI. századra vonatkozóan is kiérdemeljék.

A madridi csapat stadionjának névadója, Santiago Bernabéu 1943-től haláláig, 1978-ig irányította az együttest, amely ebben az időszakban hat alkalommal (1956 és 1960 között ötször, valamint 1966-ban) nyerte meg a BL elődjének tekinthető Bajnokcsapatok Európa Kupáját (BEK). Pérez 2000-ben lett először, majd 2009-ban másodszor a Real Madrid elnöke, a labdarúgók 2002-ben, 2014-ben, 2016-ban és tavaly végeztek a legrangosabb európai kupasorozat élén.

A mostani idény negyeddöntőjében a madridiak 3-0-s előnyről várják a Juventus elleni hazai visszavágót.A bajnokságban listavezető, 31 forduló után is veretlen FC Barcelona 15 pontos előnyben vannak a negyedik helyezett Real Madriddal szemben, de Pérez ennek ellenére sem tart tőlük.

Először persze be kell jutnunk a döntőbe

– folytatta Pérez, aki szerint az elődöntő sorsolásánál alighanem ezúttal is megkapják a Bayern Münchent, ami esélyt teremtene arra, hogy május 26-án, a kijevi BL-döntőben összejöjjön a szezon ötödik El Clásicója.

„Ne feledjék, hogy az idény elején már kétszer legyőztük a Barcelonát a spanyol Szuperkupában” – emlékeztetett a klubelnök az augusztus közepén 5-1-es összesítéssel elhódított kupára. A két csapat decemberben a bajnokságban is megmérkőzött, akkor a katalánok 3-0-ra nyertek Madridban, a barcelonai meccsre május elején kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik