Foci

Edzőváltás helyett a focistákat küldte szabadságra a klubelnök

A gyenge eredmények miatt a szezon hátralévő részére szabadságolta csapata játékosait az Olimpiakosz labdarúgóklubjának elnöke, Evangelosz Marinakisz. A görög média beszámolója szerint az egyesület vezetője emellett 400 ezer eurós büntetést is kiszabott a futballistákra.

“A nulláról fogom újjáépíteni az Olimpiakoszt, amely olyan csapat lesz, amilyenről mindannyian álmodunk. A szurkolókkal együtt túl sokáig toleráltunk benneteket. Mától szabadságra mentek”

– mondta a játékosoknak az 50 éves Marinakisz, aki állítólag azzal is megvádolta a labdarúgókat, hogy többet törődnek a szép házukkal és az autójukkal, mint a csapattal.

A klubelnök dühös reakcióját a vasárnapi, Levadiakosz elleni 1-1-es döntetlen váltotta ki, ezért a gyenge eredményért 200 ezres büntetést kaptak a játékosok, a bírság másik fele a március eleji, Panathinaikosz elleni, ugyancsak 1-1-es döntetlenért járt.

A szezon hátralévő négy fordulójában fiatal futballistákat akar pályára küldeni Marinakisz, aki az angol másodosztályú Nottingham Forest tulajdonosa is.

Az Olimpiakosz címvédőként jelenleg a harmadik a görög élvonal tabelláján, hátránya három pont az éllovas AEK Athénnel és egy a második PAOK-kal szemben.

Kiemelt fotó: LOUISA GOULIAMAKI / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik