Foci

Visszalép a Salgótarján az NB III-tól

A nogradifoci.hu már kedden azt írta, hogy a Salgótarján labdarúgócsapata vissza fog lépni az NB III küzdelmeitől, szerdán a Nemzeti Sport cikke szerint ez hivatalosan is megtörtént. Pedig az együttes a negyedik helyen áll a bajnokságban, de teljesen lehetetlen helyzetbe került.

Télen hagyta el a csapatot Zoran Kuntics vezetőedző, majd a játékosok is, mert elmaradások voltak a költségvetésben és a kifizetésekben. Aztán három pontot is levontak tőlük, mert az U11-esek nem álltak ki a Bozsik-tornára.

Két bajnokit azért még így, szedett-vedett csapattal is lejátszottak, de túl sok köszönet nem volt benne. A Jászberénytől 14-0-ra, a Tállya KSE-től 10-0-ra kaptak ki.

Az utánpótláscsapatok létszámhiányosak, így további pontlevonásokkal lehetett számolni, valamint a főtulajdonos a jövőben egyáltalán nem, vagy jóval kisebb mértékben szeretné csak támogatni a salgótarjáni csapatot. Felmerült, hogy a Pestszentimrével lehetne valami összefogás, de ebből végül semmi nem lett.

Nyitókép: stcsalgotarjan.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik