Foci

McLeish: Azt várom, hogy javítani akarnak a magyarok

Alex McLeish, a skót labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata keddi ellenfele, a magyar nemzeti együttes jóval tapasztaltabb.

Azt várom, hogy a magyarok javítani akarnak a pénteki vereségüket követően és el akarják kerülni, hogy olyan könnyű gólokat kapjanak, mint három napja Kazahsztántól. A két korai gól kizökkentette a magyar csapatot

– mondta hétfői sajtótájékoztatóján a riválisról a szakvezető, aki hozzátette, saját együttese is ilyen találattal kapott ki 1-0-ra Costa Ricától.

McLeish saját csapatát illetően azzal elégedett volt, hogy öt-hat helyzetet alakított ki a közép-amerikai ellenféllel szemben, ugyanakkor sajnálta, hogy ebből egyet sem sikerült kihasználni.

A Groupama Arénában kedden 20 órakor kezdődő találkozóval kapcsolatban megjegyezte, hogy több formációt is ki akar próbálni, illetve úgy fogalmazott: azért lesz fontos a meccs, mert ha jó játékkal jó eredményt érnek el, akkor az nagyobb magabiztosságot adna játékosainak a folytatásra.

Kiemelt fotó: Neil Hanna/ AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik