Foci

Gólgazdag meccset nyert az U19-es válogatott

Az U19-es magyar válogatott 4-3-ra verte a házigazda Macedóniát az Európa bajnoki selejtező elitkörének második csoportjában.

Az őrült meccs rögtön gyors gólváltással indult: A negyedik percben Mocsi Attila reagált leggyorsabban egy kapufáról kijövő szabadrúgásra, majd nyolc perccel ezután egy jobb oldali beadás találta meg a középen teljesen üresen érkező Bojan Kolevszkit.

A 36. percben ismét a mieink szereztek vezetést, miután Kiss Tamás egy előre ívelt labdával betört a tizenhatoson belülre, majd lekészítette a labdát a második hullámban érkező Schön Szabolcsnak, aki nagyjából 14 méterről, ballal a bal alsó sarokba lőtt. Sajnos azonban az első félidő hosszabbításában megint egalizált a házigazda: Kristijan Trapanovszkit szerelték a magyar védők, a lecsorgó labdát Dimitar Mitrovszki ballal kapásból a kapunkba vágta – igaz, megpattant a menteni igyekvő Kiliti Róberten.

Fordulás után inkább a macedónok kezdeményeztek és bár pont kezdett magára találni a magyar csapat, az 58. percben tizenegyeshez jutott ellenfelünk, amikor Krebsz Máté felrúgta Jani Atanaszovot. A büntetőt a sértett végezte el, ám Bese Balázs eltalálta az irányt és kiütötte a labdát a bal alsó sarokból.

Mégis előnyhöz jutottak percekkel később a macedónok, ismét Kolevszki szerzett bombagólt, miután a tizenhatoson belülre cselezte magát. A jobb felső sarokba vágott labdája védhetetlen volt. Mindössze három perccel ezután azonban a magyarok egyenlítettek, mert Mitrovszki kézzel ért a labdába saját tizenhatosán belül. A büntetőt Lustyik Levente bevágta.

A mindent eldöntő negyedik magyar gól már jóval később, a 82. percben született, amikor Schön egy látványos cselsorozat végén a bal oldalon felfutó Bévárdi Zsomborhoz passzolt, a csereként beállt támadó pedig 15 méterről a léc alá bombázott.

Az utolsó, Lettország elleni elitkörös mérkőzésre kedden 14 órakor kerül sor.

Végeredmény – U19-es Európa-bajnoki selejtező, elitkör, 2. csoport, 2. mérkőzés.

Macedónia – Magyarország 3-4 (2-2)
Gólszerző: Kolevszki 12., 64., Mitrovszki 45+2. ill. Mocsi 4., Schön 36., Lustyik 67., Bévárdi 82.

A csoport másik mérkőzésén:
Anglia–Lettország 3–0

A csoport állása:
1. Anglia 6 pont (7-1)
2. MAGYARORSZÁG 3 pont (5-7)
3. Lettország 3 pont (2-4)
4. Macedónia 0 pont (4-6)

A miénkkel együtt összesen hét csoportban zajlanak az elitkörös küzdelmek, a hét csoportgyőztes jut ki a Finnországban rögtön a nyári világbajnokság után július 16. és 29. közötti Európa-bajnokságra.

Kiemelt fotó: mlsz.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik