Foci

Nagy pofonba szaladt bele az U19-es válogatottunk

A magyar U19-es labdarúgó válogatott 4-1-es vereséget szenvedett az angol csapat ellen az Európa-bajnoki selejtezők elitkörében. Jóllehet a mieink szereztek vezetést az első félidő hajrájában, a címvédő fordulás után felőrölte a mieinket.

Szabó Levente, Majnovics Martin és Csóka Dániel sérülés miatt nem tarthattak a magyar csapattal, míg az angoloknál a olyan játékosok is szerepet kaptak, mint a tavalyi U17-es világbajnokságot megnyerő csapatból Phil Foden és Jadon Sancho.

A magyar csapat azonban az első félidőben meglepetést okozott, az első komoly lehetőségből gól született: Schäfer András tette sarokkal a labdát Flynn Downes és Trevoh Chalobah mellett Bévárdi Zsombor elé, aki 13 méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtt.

Félidőben tehát mi vezettünk, ám fordulás után kilenc perc alatt fordítottak az angolok, Mason Mount egyenlített a körülményes magyar védők hibáját kihasználva, majd Reiss Nelson bombagóljával kerültünk hátrányba. A harmdik gól már a hajrában született, a 86. percben Mount lövése pont Nelson elé került. A kegyelemdöfést egy perccel később kaptuk meg: a csereként beálló Sancho vehetett át egy labdát a tizenegyes pontnál teljesen egyedül, amit a bal alsó sarokba vágott.

Végeredmény – Európa-bajnoki selejtező

Magyarország – Anglia 1-4 (1-0)
Gólszerző: Bévárdi 39. illetve Mount 54., Nelson 48., 86., Sancho 87.

A válogatott további mérkőzései:

Március 24.: Macedónia–Magyarország, 14.00
Március 27.: Magyarország–Lettország, 14.00

A miénkkel együtt összesen hét csoportban zajlanak az elitkörös küzdelmek, a hét csoportgyőztes jut ki a Finnországban rögtön a nyári világbajnokság után július 16. és 29. közötti Európa-bajnokságra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik