Foci

Szórja a gólpasszokat a Kansas magyar csatára

Az előző idényben Nikolics Nemanja volt az MLS, vagyis az amerikai futballbajnokság egyik sztárja,

hiszen első évében egyből gólkirály lett.

A Chicago csatára idén sem kezdett rosszul, hiszen két meccsen két gólt szerzett, de nemcsak rá érdemes odafigyelni, hanem Sallói Dánielre is.

A Sporting Kansas 21 éves támadója az eddigi három meccsből kétszer is kezdő volt, és csapata éppen ezt a két találkozót nyerte meg. Sallói pedig tevékeny részese volt mindkét sikernek,

mivel a Nikolicsék elleni 4-3-as győzelem alkalmával két gólpasszt is adott, most pedig szintén két gólban vállalt szerepet a San Jose Earthquakes ellen.

Az első gól egy büntetőből született, de az ezt megelőző szituációnál Sallói adott okos passzt Johnny Russellnek, akit a kapus elütött.

A második hazai gólt is érdemes megnézni, annak ellenére, hogy ebben nem volt része Sallóinak, mivel Graham Zusi gyönyörű lövést küldött a jobb felsőbe.

A harmadiknál aztán jött a Sallói-gólpassz, éppen hogy beleért egy felé passzolt labdába, ami így jutott el Felipe Gutiérrezhez, aki kilőtte a bal alsót.

A vége 3-2 lett a Kansasnek, amely három kör után a harmadik helyen áll a Nyugati főcsoportban.

MLS, 3. forduló:

Sporting Kansas – San Jose Earthquakes 3-2 (1-1)
gól: Ilie (25., 11-esből), Zusi (56.), F. Gutiérrez (68.), illetve Qazaisvili (34.), Wondolowski (91.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik