Foci

Magyar Kupa: hazai pályán nyert az Újpest

A Magyar Kupa negyeddöntőjében 2-1-re nyert hazai pályán az Újpest az első mérkőzésen. Kezdetben az MTK agresszívan letámadta ellenfelét, ám a meglepő taktikára jól reagáltak a lila-fehérek és a félidő második felében átvették az irányítást. Ennek köszönhetően vezetést is szerzett a hazai csapat, Dzenan Burekovics beívelését fejelte a kapuba Mijusko Bojovics.

Sokáig nem örülhettek az újpestiek, ugyanis Deutsch Bence beadásánál minden hazai védő egymásra várt, a labda továbbcsorgott, az érkező Vass Ádám pedig könnyen lőhetett kapuba.

A második félidőben cserélt Nebojsa Vignjevics, ez pedig remekül bevált: Emmanuel Obinna jó ritmusváltását követően Nagy Dánielhez passzolt, aki közelről gólt lőtt. Mindkét csapat próbált még egy gólt lőni az utolsó húsz percben, de Vass Ádám lövését a felnőtt mezőnyben – kiválóan – debütáló Gundel-Takács Bence kivédte, majd szintén Vass esésénél nem ítélt büntetőt a játékvezető, így maradt a 2-1-es végeredmény.

Végeredmény – Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés

Újpest – MTK 2-1 (1-1)
Gólszerző: Bojovics 36., Nagy D. 66., ill.Vass Á. 38.

Kiemelt fotó: Kovács Tamás/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik