Foci

„A legegyszerűbb taktika az volt, hogy szerezd meg a labdát, rúgd előre, majd fuss utána”

MTK (Array)
MTK (Array)

Ahogy arról szerdán beszámoltunk, a jelenleg másodosztályú, de a bajnokságát vezető MTK meglepetésre kikapott a megyei első osztályú Sényőtől a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján. Feczkó Tamás csapata így is továbbjutott, mivel az első meccsen, hazai pályán 4-0-ra nyert.

magyar kupa trófea (Array)
Amatőr csapattól kapott ki tétmeccsen az MTK
Így is továbbjutott a Magyar Kupában, de ettől még meglehetősen kínos a vereség.

Ha már Feckót megemlítettük, érdemes felidézni, mit mondott a vezetőedző a vereséget követően az MTK házi csatornájának.

Először is szeretném megköszönni a sényőieknek a szeretetteljes fogadtatást és gratulálok a győzelmükhöz. Nem tudom eldönteni, hogy ezen a pályán vízilabda, vagy burleszk szakosztályt kellett volna alapítani. A kiszorítosdiból nem jöttünk ki jól, próbáltunk játszani, de az, ugye, teljesen esélytelen volt. A második félidőben pedig alkalmazkodtunk a pályához, ahogy lehetett. A legegyszerűbb taktika az volt, hogy szerezd meg a labdát, rúgd előre, majd fuss utána

– nyilatkozta a realista menedzser.

Végeredmény – Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó

Sényő (megyei I.)–MTK Budapest (II.) 2-0 (2-0)
Gólszerző: Marics 11., Fabu 22.
Továbbjutott: az MTK 4–2-es összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik