Mióta októberben, Carlo Ancelotti menesztése után visszatért nyugdíjából Jupp Heynckes, a Bajnokok Ligája-győztes menedzserrel megállíthatatlanul menetel a Bayern München.
A 72 éves vezetőedző a héten azt mondta, szeretné, ha utódja az utoljára a Borussia Dortmundnál dolgozó Thomas Tuchel lenne. A német média ezt úgy vette, hogy kvázi bejelentette az év végi távozását. Most ő maga cáfolta a híreszteléseket.
Csak annyit mondhatok, jelenleg még semmi nem dőlt el, de annyi biztos, hogy én soha nem beszéltem a nyári visszavonulásomról. Én csak arra a megállapodásra reagáltam, amelyet tavaly kötöttem a klubbal, és amely a mai napig érvényben van. Tuchellel kapcsolatban csak annyi történt, hogy megdicsértem a munkáját, hiszen nagyon jól ismerem. De ha megvizsgálják a kontextust, láthatják, hogy többeket is kiemeltem
– nyilatkozta pénteken újságírói kérdésre Heynckes.
A már említett ex-Dortmund edzőn kívül a Hoffenheim fiatal vezetőedzőjét, Julian Nagelsmannt emlegetik lehetséges utódnak.