Foci

Nem bírt Szlovákiával a női fociválogatott

A magyar női labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott a szlovákokkal a Ciprus Kupa felkészülési torna hétfői, harmadik fordulójában. A Paralimniben rendezett találkozón Jakabfi Zsanett szerezte az egyetlen magyar gólt.

Döntetlenjével már kilenc mérkőzés óta nyeretlen a női válogatottunk.

A magyarok szerdán 2-0-ra kikaptak a Dél-Koreától, majd pénteken a Dél-afrikai Köztársaság csapatától 1-0-ra.

Egy velünk azonos képességű, és hasonló stílusban játszó csapat ellen sikerült egy nagyon jó mérkőzést játszanunk. Az első félidőben magabiztosabbak voltunk, reménykedhettünk, hogy meglesz az első győzelmünk, de a fordulás után átvette az irányítást a szlovák csapat, több veszélyes helyzetet alakított ki, és végül igazságos döntetlen született

– értékelt Markó Edina vezetőedző a szövetség honlapján.

A magyar válogatott sorozatban harmadszor kezdi az évet a ciprusi meghívásos tornán, a 12 csapatos viadalon a csoportküzdelmet követően egy helyosztó vár még rá, az MLSZ tájékoztatása szerint a finnek ellen.

Végeredmény – Ciprus Kupa, 3. forduló

Magyarország-Szlovákia 1-1 (1-0)
Magyarország: Szőcs Réka – Tóth Alexandra (Papp Dóra 77.), Turányi Lilla, Szeitl Szilvia, Szabó Viktória – Csiszár Henrietta, Rácz Zsófia, Fenyvesi Evelin, Kocsán Petra (Zágor Bernadett 64.) – Jakabfi Zsanett, Vágó Fanni
Gólszerző: Jakabfi a 30., ill. Fischerová 62.

Kiemelt futó: mlsz.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik