Foci

Hiába lőtt hat gólt a Spurs, mindenki a bíróról beszél

Rendkívül bizarr mérkőzésen van túl a Tottenham az FA Kupa nyolcaddöntőjében. A Premier League élcsapata a harmadosztályú Rochdale elleni visszavágón – merthogy elsőre csak döntetlenre futotta a kiscsapat ellen – úgy nyert 6-1-re, hogy félidőben még csak 1-1 volt az állás.

Ebben nagy szerepet játszott Paul Tierney játékvezető ténykedése, aki egyrészt érthetetlen döntésekkel sokkolta a jelenlévőket, másrészt mindent kivizsgáltatott a videóbíróval.

Kezdésnek rögtön ott a Spurs 30. percben megítélt tizenegyese, amelyet Szon Hung Min belőtt ugyan, mégis a Rochdale kapott szabadrúgást. A büntetőnél ugyanis a dél-koreai megállt nekifutás közben, ami szabálytalan, de biztosan nem jár érte sárga lap, Tierney mégis adott érte. Az hab a tortán, hogy mindkét csapat játékosai már jócskán a tizenhatoson belül álltak, mire ellőtte a labdát.

Egy másik alkalommal Szon cselezgetett jól, középre lőtt labdáját a kapus hárította, de érkezett Erik Lamela és a kapuba lőtt. Senki sem tudja miért, de a játékvezető nem adta meg a gólt.

Mindezek ellenére is sikerült hatot lőnie a Spursnek, Fernando Llorente a második félidőben 12 perc alatt mesterhármast lőtt, míg Szon duplázni tudott.

Végeredmény – FA Kupa

Tottenham – Rochdale 6-1 (1-1)
Gólszerző: Szon Hung Min 23., 65., Llorente 47., 53., 59., Walker-Peters 92., ill. Humphrys 31.

Kiemelt fotó: Adrian DENNIS / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik