Foci

18 Fradi-drukker ellen emeltek vádat a késelős verekedés miatt

24.hu
24.hu

2018. 02. 28. 11:28

Korábban a témában:

Vádat emelt az ügyészség 18 FTC-szurkoló ellen garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és könnyű testi sértés miatt a tavaly novemberi, a Groupama Arénában történt verekedés ügyében – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleményében azt írta, a vádlottak az FTC szurkolói közösségének tagjaiként vettek részt a november 4-én megrendezett FTC-DVSC NB I-es futballmérkőzésen.

A mérkőzés szünetében a vádlottak egy körülbelül 30-50 fős csoport tagjaként – többen az arcukat eltakarva – rátámadtak egy szurkolói csoport vezetőjére és egy tagjára.

A vád szerint a támadás oka az volt,

hogy az említett szurkolói csoport a korábban bevezetett szigorúbb biztonsági szabályok miatt a mérkőzések látogatását nem bojkottálta úgy, mint a vádlottak, és ők ezt árulásnak tekintették.

A két sértett férfit az egységes és szervezett csoport – köztük a vádlottak – kitartóan bántalmazták, ütötték, rúgták őket, egyiküket többször megtaposták. Az egyik sértett könnyebb, a másik férfi súlyos sérüléseket szenvedett. Utóbbinál maradandó fogyatékosságot okozó sérülés reális esélye is fennállt, ennek elmaradása kizárólag a véletlennek volt köszönhető.

A budapesti IX. kerületi ügyészség most 18 szurkolóval szemben nyújtott be vádiratot aljas indokból elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés kísérlete, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés, valamint garázdaság bűntette miatt,

és szabadságvesztés kiszabását indítványozta kilenc vádlott esetében azzal, hogy a bíróság a végrehajtást próbaidőre függessze fel.

A kerületi ügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság a vádlottakat tiltsa el bármely sportszövetség által megrendezésre kerülő sportrendezvény látogatásától, valamint ilyen sportrendezvények helyszínéül szolgáló sportlétesítménybe történő belépéstől – írta a fővárosi főügyész.

A klubvezetéssel folytatott hosszú tárgyalássorozat eredményeként a tavaly november 4-ei FTC-DVSC (2-1) bajnokin

tértek vissza a korábban a vénaszkenneres regisztráció miatt távol maradó keménymag tagjai.

A meccs szünetében verekedés tört ki a hazai drukkerek között és késelés is történt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága úgy döntött, hogy az FTC-nek hárommillió forint büntetést kell fizetnie, és a következő három bajnoki mérkőzésén öt szektort zárva kell tartania. Az FTC vezetősége azt hangsúlyozta: előre megszervezett, tudatos támadás, bűncselekmény történt a szombati labdarúgó-mérkőzés szünetében, amire nem lehetett felkészülni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.