Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 42. kongresszusát tartják Pozsonyban, a közgyűlés pedig
A spanyol Angel Maria Villart tavaly tartóztatták le korrupció gyanújával, így a nyáron le is mondott a tisztségéről. 2017-es távozásával megüresedett az a FIFA-alelnöki tisztség, amelynek betöltésére az UEFA tagsága tehet javaslatot. Az 55 tagállam egyhangúlag a Magyar Labdarúgó Szövetség 2010-ben megválasztott elnökét, dr. Csányi Sándort kérte fel a pozíció betöltésére.
Fontos, hogy a tendencia – mely szerint a nagyok még nagyobbá válhatnak, a kisebbek pedig aránytalanul lemaradnak klub- és válogatott szinten is –, megforduljon. Azért is dolgozni fogok, hogy a jó szabályozás eredményeként a fiatal játékosok több lehetőséghez jussanak, és hogy a szabadidős és a női futball erősödjön a világ minden táján
– mondta a magyar szövetség honlapjának Csányi a megválasztása előtt.
A végrehajtó bizottsági és a FIFA-tanács tagság mellett Csányi Sándor vezeti az UEFA Nemzeti válogatottak versenyeztetési bizottságát, és tagja az UEFA pénzügyi bizottságnak is.
Barcs Sándor töltötte be a FIFA alelnöki tisztségét 1972-től, mikor megbízott UEFA-elnökként automatikusan megkapta az alelnöki pozíciót is, ám Csányi Sándor az első olyan magyar, aki választás után szerzi meg ezt a befolyásos tisztséget, írja az mlsz.hu.
Fotó: MTI/Illyés Tibor