Foci

Conte jogosan bírózhatna a MU elleni vereség után

Az Old Traffordon játszották a Premier League 28. fordulójának a rangadóját, és a MU-Chelsea meccs azért is ígérkezett izgalmasnak, mert a két csapat edzője,

José Mourinho, valamint Antonio Conte korábban többször is odamondogatott egymásnak.

Most az első félidőben sokáig az olasz menedzser lehetett elégedett, mert a Chelsea kontrollálta a meccset, és 32. percben vezetést is szerzett egy csodás kontra után: Willian a saját 16-osától indult meg, majd Eden Hazard-dal kényszerítőzött, és végül a rövid sarokba lőtt.

A MU felébredt a góltól, és gyorsan válaszolni tudott, ez sem volt csúnya, Alexis Sánchez, Antony Martial és Romelu Lukaku passzolgatott a Chelsea-védők között, végül a 85 millió eurórért vett belga csatár passzolt lazán a jobb sarokba.

A második félidőben keményen gyűrték egymást a csapatok, kevés volt a látványos jelenet, de az mindenképp annak számított, amikor Alexis Sánchez beadását Lukaku a levegőben úszva húzta kapura, Thibaut Courtois azonban nagy reflexszel szögletre mentett.

Lukaku ekkor nem járt sikerrel, de az utolsó negyedóra kezdetén remekül adott be, Jesse Lingard pedig szép fejessel juttatta vezetéshez a hazaiakat.

A Chelsea-nek volt még esélye az egyenlítésre, de Willian ezúttal nem tudta a rövid saroknál meglepni David de Geát, Álvaro Morata pedig hiába talált be, les miatt nem adták meg a gólt, pedig a visszajátszás után kiderült, egyvonal volt.

A meccs legviccesebb jelenete az volt, amikor Mourinho becserélte Eric Baillyt, akivel beküldött egy üzenetet Nemanja Maticnak, Willian pedig mindent bevetett, hogy elolvassa, mi is van a cetlin.

Mourinho a meccs után azt mondta, a döntetlen igazságosabb lett volna, míg Conte Morata góljáról csak annyit jegyzett meg, nem látta a felvételt, de a videobíróra szükség lenne.

A mostani győzelemmel a MU feljött a második helyre, a Chelsea viszont kicsúszott az első négyből,

mert megelőzte a Tottenham, amely Harry Kane fejesével szenvedte ki a győzelmét a Crystal Palace ellen.

Premier League, 28. forduló:

Manchester United – Chelsea 2-1 (1-1)
Crystal Palace – Tottenham Hotspur 0-1 (0-0)

 

Az állás:
1. Manchester City      27  79-20   72 pont
2. Manchester United    28  53-20   59
3. FC Liverpool         28  65-32   57
4. Tottenham Hotspur    28  53-24   55
5. Chelsea              28  50-25   53
6. Arsenal              27  51-36   45
7. Burnley              28  22-25   37
8. Leicester City       28  40-41   36
9. Everton              28  32-47   34
10. Watford              28  38-47   33
11. Bournemouth          28  33-43   32
12. Brighton             28  26-37   31
13. West Ham United      28  35-50   30
14. Huddersfield Town    28  25-48   30
15. Newcastle United     28  27-38   29
16. Southampton          28  29-41   27
17. Crystal Palace       28  25-43   27
18. Swansea City         28  21-41   27
19. Stoke City           28  28-54   26
20. West Bromwich Albion 28  22-42   20

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik