Foci

Serie A-t is megjárt csatárt igazolt a Haladás

A Szombathelyi Haladás bejelentette hivatalos honlapján, hogy szerződtették a cseh válogatott csatárt, Michael Rabusicot.

Mindenképpen szerettünk volna igazolni, januárban három-négy külföldi jelöltünk is volt. Trénerünknek korábban játékosa volt, jól ismerte, ezért nem is kellett próbajátékon bizonyítania. A pénteki, ausztriai edzőmeccsen már pályára is léphet. A cseh támadóval véglegessé vált a keretünk, több játékost már nem igazolunk.

– mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója.

A 28 éves támadó a Jihlavában kezdte pályafutását, majd megjárta a szamárlétrát: előbb az 1. FC Brno, majd a Slovan Liberec játékosa lett, mielőtt Olaszországba szerződött a Hellas Veronához. A veronaiak kölcsönadták a Perugiának, a Crotonénak, végül a Slovan Liberecnek, majd 2016-ban visszatért a Jihlavába, amelyet most a Haladás kedvéért hagyott el.

A cseh felnőttválogatottban háromszor lépett pályára, mindháromszor 2013-ban, ezek közül az egyiken pont Magyarország ellen játszott felkészülési mérkőzést – egyébként 1-1 lett az a találkozó.

Fotó: AFP /MICHAL CIZEK

Ajánlott videó

Olvasói sztorik