Foci

Szexista United-legenda lett az angol női válogatott kapitánya

Miután szerdán hazája szövetsége kinevezte a felnőtt női válogatott élére, törölte Twitter-fiókját Phil Neville, korábbi 59-szeres angol válogatott, Bajnokok Ligája-győztes labdarúgó. Neville-t a közösségi médiában azután találták be, hogy felelevenítették egy 2012-es megjegyzését, amely így szólt:

Amikor a reggelről beszéltem, úgy értettem, a nőnek kutyakötelessége reggelit tenni a férfi elé, a gyerekeket elrendezni, az ágyat megigazítani

Az angol szövetség (FA) a Sky Sportsnak elismerte, tudott a szóban forgó kommentről. A 41 éves szakember a bejelentés után kifejtette, mennyire büszke, hogy megkapta ezt a munkát.

Áldottnak érzem magam, hogy kaptam egy esélyt, hogy Angliát képviselhessem. Az új szakmai stábbal képesek leszünk építeni arra az alapra, amelyet a korábbi kapitány és csapata gondosan kidolgozott. Ez a válogatott közel van a céljaihoz, én pedig őszintén hiszem, hogy az irányításommal szintet léphetünk. Alig várom, hogy kimenjünk a pályára, és elkezdjük a munkát

mondta az újdonsült kapitány.

Ezek a szavak nem győztek meg mindenkit. Egy érdekvédő szervezet, a Women’s Sport Trust közleményében keményen fogalmaz:

Mélységesen elkeserít bennünket, hogy az akkori tweet ismeretében a szövetség nem állt ki határozottan. A MeeToo és a TimesUp korában valamennyi szervezetnek nagyobb figyelmet kellene fordítania a szexizmus visszaszorítására.

Frissítünk!

Phil Neville hivatalos közleményben elnézést kért a fent említett kommentjéért.

 

Ezek a szavak nem tükrözik a mentalitásom és a világképem. Pontosan tudom, milyen felelősségem van így, hogy én vezethetem a női válogatottat. Ettől a pillanattól kezdve csak a jövőbe tekintek, és fáradhatatlanul dolgozom majd azért, hogy minél sikeresebbek legyünk

 

– írta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik