Foci

Góllövők kellettek Madridba, megérkeztek

Az Atlético Madrid labdarúgócsapatánál akadtak gondok a támadójátékkal a szezon első felében, Diego Simeone csapata ugyan a második helyen áll a bajnokságban – kilenc ponttal vannak lemaradva a Barcelonától –, de a 27 szerzett gól messze a legkevesebb a tabella első négy csapata közül. A házi góllövőlistán is elég egyelőre az öt találat az első helyhez, Antoine Griezmann és Ángel Correa szerzett eddig ennyit a La Ligában.

Az Atléticót korábban kizárták az átigazolásokból, így például 2017 nyarán sem tudták megerősíteni a keretet. Januárra telt le az eltiltás, így hivatalossá vált, amit már korábban tudni lehetett, azaz Diego Costa és Vitolo is a madridiaknál folytatja.

És egyből meg is mutatták, miért őket akarta megszerezni Simeone.

Diego Costa a harmadosztályú Lleida elleni kupameccsen debütált, percekkel a beállása után gólt szerzett. A hétvégén, a Getafe elleni városi rangadón már kezdett, ismét csak eredményes volt, az ő találatával dőlt el végleg a meccs (2-0-ra nyertek, Costa a másodikat jegyezte), más kérdés, hogy túlzott gólörömért megkapta a második sárgáját.

A szélső Vitolo is a Lleida elleni odavágón debütált, a második meccsen pedig ő is megszerezte az első gólját az Atléticóban, a 3-0-ra megnyert mérkőzésen a harmadik találat fűződik a nevéhez. A Madrid 7-0-val tudta le a párharcot és ott van a nyolc között.

Vitolo első gólja az Atléticóban:

Mivel az Atlético a bajnokság és a kupa mellett még az Európa Ligában is érdekelt – csak csoportharmadikak lettek a Bajnokok Ligájában –, így nagyon kellett már a frissítés a keretre. Úgy tűnik, hogy Costa és Vitolo adhatja meg a kellő lendületet a szezon második felére.

Mondjuk el is költöttek rájuk 102 millió eurót.

Nyitókép: Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik