Foci

Megszakadt a Manchester City győzelmi sorozata a bajnokságban

A listavezető Manchester City labdarúgócsapata idegenben zárta az évet, a Crystal Palace otthonába látogatott el Pep Guardiola csapata. A kezdőbe jelölt Gabriel Jesust már az első félidőben le kellett cserélni, a fiatal brazil sírva hagyta el a pályát.

A helyére beküldött Sergio Agüerónak volt is egy nagy gólszerzési lehetősége az első félidőben, de a kapufa megmentette a hazaiakat. A 0-0-s első félidőt követően is a Citynek voltak lehetőségei, de most valahogy hiányzott az átütőerő a manchesteriek játékából, illetve Wayne Hennessey kapusnak is volt több nagy védése.

Bár a játék képe alapján jobb volt a City, a szívósan védekező Crystal Palace a 90. percben kiharcolt egy tizenegyest és megnyerhette volna a meccset, de Luka Milivojevic löését védte Éderson. Még ezután is volt lehetősége a vendégcsapatnak, de Yaya Touré a 97. percben a sorfalba lőtt egy szabadrúgást ígéretes helyről.

Így megszakadt a manchesteriek győzelmi sorozata, 18 megnyert bajnoki után hullajtottak pontokat ismét.

Erre legutóbb a második fordulóban volt példa, akkor az Evertonnal ikszeltek. Az előnyük azért még így is 14 pont a második helyen álló Chelsea és 15 a harmadik Manchester United előtt.

Rossz hír a Manchester City számára, hogy Jason Puncheon nagyon csúnyán felrúgta a Kevin De Bruyne-t a hajrában, de annyira, hogy mindkettejüket hordágyon kellett levinni a pályáról. Gabriel Jesus mellett egy másik alapemberét veszítheti el Guardiola.

Az európai topbajnokságokban a Bayern München tartja a rekordot zsinórban 19 megnyert bajnokival, ettől volt egy karnyújtásnyira most a City. A bajoroknak akkor szintén Pep Guardiola volt a vezetőedzője.

Eredmény – Premier League, 21. forduló

Crystal Palace – Manchester City 0-0

Nyitókép: Europress/AFP/Glyn Kirk

Ajánlott videó

Olvasói sztorik