Foci

Guardiola elmondta, mennyi időre dőlt ki két kulcsjátékosa

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2017. 12. 31. 17:03

Korábban a témában:

Megszakadt a Manchester City labdarúgócsapatának győzelmi sorozata a bajnokságban, 18 győztesen megvívott Premier League-mérkőzés után csak 0-0-át játszottak a Crystal Palace-szal, ráadásul Éderson kapuson múlt, hogy nem kaptak ki, a hálóőr tizenegyest védett a hajrában.

Mivel így is tetemes az előnye a Citynek a tabella élén, így jobban aggasztotta a szurkolókat, hogy Gabriel Jesust az első félidőben le kellett cserélni sérülés miatt, a térdét tapogatta (a brazil csatár könnyek közt hagyta el a pályát), míg Kevin De Bruyne-t hordágyon vitték le a gyepről egy komoly belépő után. Mindeki azt találgatta, vajon mennyire komoly a két játékos sérülése, Pep Guardiola pedig a klub hivatalos honlapján adott friss helyzetjelentést:

Ha minden igaz, Gabriel egy, maximum két hónapot fog kihagyni. Kevin pedig a Watford ellen biztosan nem játszik

mondta Guardiola, aki szerint mindkét játékosa sérülése elsőre rosszabbnak tűnt, mint amennyire ténylegesen súlyos volt.

A katalán tréner megragadta az alkalmat arra, hogy felhívja a játékvezetők figyelmét: az ő feladatuk megvédeni a játékosokat a pályán. A Manchester City sokszor szerencsés volt már a közelmúltban a sérülésekkel, most azonban már ők sem úszták meg.

Mivel Gabriel Jesus sérülése miatt egy csatár, Sergio Agüero áll Pep Guardiola rendelkezésére, így a nemzetközi sportlapok már egyre másra írnak arról, kit fog leigazolni a City a január 1-jén nyílő átigazolási szezonban.

Nyitókép: Europress/AFP/Glyn Kirk

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - SEPTEMBER 06:  Supreme Court nominee Judge Brett Kavanaugh organizes his desk before testifying to the Senate Judiciary Committee on the third day of his Supreme Court confirmation hearing in the Hart Senate Office Building on Capitol Hill September 6, 2018 in Washington, DC. Kavanaugh was nominated by President Donald Trump to fill the vacancy on the court left by retiring Associate Justice Anthony Kennedy.  (Photo by Chip Somodevilla/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.