Foci

Nem történt csoda, megint rangadót vesztett a Milan

A karácsonyra azt szokták mondani, hogy a csodavárás időszaka, és valami hasonlót érezhettek a Milan szurkolói is, hiszen a hétszeres BEK/BL-győztes a nyári nagybevásárlás ellenére nagyon gyatrán szerepel. A Serie A 18. fordulójában az az Atalanta volt a Milan ellenfele, amely tavaly negyedik lett, és idén ősszel az Európa Ligában megnyerte a csoportját, jelezve, hogy az előző idény szereplése nem csak egy kifutott eredmény volt.

A meccs előtt mindkét csapat 24 ponttal állt, a Milanból pedig elöl és hátul is hiányzott egy-egy kulcsember, Suso, valamint Alessio Romagnoli. Gennaro Gattuso a héten edzőtáborba vezényelte a Milan játékosait, és a csapat elszántan kezdett, Kalinic kissé túl is pörgött, úgy lépett rá Toloi sípcsontjára, hogy azért a piros lap sem lett volna túlzás, de a horvát csatár megúszta sárgával.

A Milan az első negyedóra végén a Gattuso érkezése óta feltámadó Bonaventura góljával, de Fabbri spori a videózás után visszavonta a gólt, és igaza is volt, mert Bonaventura lesen állt, előtte pedig Cutrone kézzel ért a labdához.

Az első szabályos gólt az Atalanta szerezte, Donnarumma ütött maga elé egy fejest, Cristante pedig bevágta a kipattanót. Csak hogy jobban fájjon: a 22 éves középpályás Milan-nevelés.

A Milan a második félidő elején próbálkozott, ahogy tudott, de Kalinic két veszélyes lövését is blokkolták a védők, Borini kísérlete pedig húsz centivel elkerülte a jobb alsót. Az Atalanta masszívan védekezett, és csak a lehetőségre várt, ami a 71. percben jött el, Spinazzola beadását a csereként beállt Ilicic vágta be.

A Milannak ezzel le is főtt a kávé, a szurkolók egy része már a második gól után elindult haza, az Atalanta zsinórban negyedszer úszta meg kapott gól nélkül a piros-feketék otthonában tett látogatást.

A Milan idén ősszel az összes rangadóját elbukta, ami nem túl előjel, ha arra gondolunk, hogy szerdán az Inter elleni negyeddöntő következik a kupában.

Serie A, 18. forduló:

Milan – Atalanta 0-2 (0-1)
gól: Cristante (32.), Ilicic (71.)

A többi olasz meccsről itt és itt olvashat.

Az állás: 
1. Napoli 18 41-13 45 pont
2. Juventus 18 45-14 44
3. Internazionale 18 34-14 40
4. AS Roma 17 28-11 38
5. Lazio 17 43-22 36
6. Sampdoria 17 32-26 27
7. Atalanta 18 28-23 27
8. Fiorentina 18 27-19 26
9. Udinese 17 30-25 24
10. Torino 18 25-27 24
11. AC Milan 18 23-26 24
12. Bologna 18 22-25 24
13. Chievo 18 19-30 21
14. Sassuolo 18 12-28 20
15. Genoa 18 15-22 17
16. Cagliari 18 16-29 17
17. SPAL 18 19-31 15
18. Crotone 18 13-36 15
19. Verona 18 17-36 13
20. Benevento 18  9-41  1

Kiemelt fotó: MARCO BERTORELLO / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik