Foci

Visszavonult a cseh foci Mozartja

Bejelentette visszavonulását Tomas Rosicky, 105-szörös cseh válogatott labdarúgó. Rosicky a Sparta Prahában kezdte a pályafutását, annál a klubnál, ahol korábban édesapja és a testvére is játszott. 2001 januárjában 14,5 millió euróért vette meg a Dortmund, így két bajnoki címmel a tarsolyában indulhatott a Bundesliga meghódítására. A Dortmunddal első évében egyből bajnok lett, és UEFA-kupa-döntőt játszhatott, de a Feyenoord hazai stadionjában nem engedte át a kupát a németeknek.

A dortmundi időszak 2006-ig tartott, ekkor vette meg az Arsenal, amely 10 millió eurót fizetett a támadó középpályásért. Az Arsenalnál két FA-kupa- és két Szuperkupa-győzelem jött össze Rosickynak, akit több idényben is sérülések hátráltattak. 2016-ban elhagyta Angliát, és visszatért a Spartához, most pedig bejelentette, hogy felhagy a profi futballal.

Az elegáns stílusa és pengés játéka miatt Mozartnak hívott Rosicky a cseh válogatottal három Európa-bajnokságon és egy vébén szerepelt. Duplán rekordernek számít a cseh válogatottban, mivel 19, illetve 35 évesen is pályára lépett Eb-meccsen, így ő a legfiatalabb, egyben a legidősebb is, aki ezt elmondhatta magáról.

Kiemelt fotó: UWE ANSPACH / DPA

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik