Foci

C. Ronaldo egyenlített, ötödször övé az Aranylabda

1956 óta ítéli oda a France Football nevű francia futballmagazin az Aranylabdát, amelyet eleinte a legjobb európai játékos kaphatott meg, majd idővel kibővítették a kört, és 1995 óta azok is versenybe szállhatnak a díjért, akik Európában játszanak.

Az utóbbi években előre lehetett tudni, hogy két játékos között dől el az Aranylabda sorsa, 2008 óta a Barcelona argentin klasszisa, Lionel Messi ötször, a Real Madrid maximalista portugál sztárja, Cristiano Ronaldo négyszer nyerte el a díjat.

Kettőjük közül Ronaldónak volt idén jobb éve, hiszen bajnok és BL-győztes lett a Reallal, amely 1958 óta nem tudta összehozni ezt a duplát, és amely az első csapat lett, amely a BL-ben meg tudta védeni a címét. 

12 góljával ő lett a BL gólkirálya, sorozatban ötödször végzett az élen ebben a kategóriában. Cé és társai aztán behúzták az európai, valamint a spanyol Szuperkupa-döntőt is, előbbit a Manchester United, utóbbi a Barcelona ellen.

És bár az ősszel nem parádézott a Real a spanyol bajnokságban, hiszen nyolc pont a hátránya az éllovas Barca mögött, Ronaldo a BL-ben ismét hozta magát, ő lett az első játékos, aki a csoportkör mindegyik fordulójában betalált. Az idei naptári évben pedig 19 gólt hozott össze a BL-ben, ami szintén rekord.

Ronaldo ötödik sikere tehát nem meglepetés, főleg, hogy a szponzora már korábban kihozott pár fotót arról az egyedi focicipőről, amelyben CR neve mellett az Aranylabda-győzelmek évszámai is szerepeltek.

Ronaldo nagy riválisa, Messi lett a második, aki Király-kupa győzelemre vezette a Barcelonát, de a BL-ben a negyeddöntő jelentette a végállomást, a bajnokságban pedig nem sikerült befogni a Realt.

Azért így is begyűjtött két egyéni elismerést, 37 góljával ő lett a spanyol gólkirály, és hozzá került az európai Aranycipő is

És ahogy Ronaldónak hatalmas szerepe volt abban, hogy Portugália kijutott a jövő évi, oroszországi vébére, úgy Messi is hátán vitte a sokáig szenvedő Argentínát, az utolsó fordulóban például az ő triplájával nyert a kétszeres világbajnok Ecuadorban.

Sokan sok szempont alapján összehasonlították már a két zseniális focistát, mi most nem szeretnénk eldönteni a vitát, hogy melyikük a jobb, de azt megjegyezzük, hogy az utóbbi öt Aranylabdából négyet Ronaldo nyert meg.

A dobogóra még a világ legdrágább játékosa, a Barcelonától a PSG-hez igazoló Neymar került még, vagyis az első három sorrendje megegyezett a tavalyival.

Az első tízbe került még a Juve ikonja, Gianluigi Buffon, a Real horvát esze, Luka Modric, a madridiak kiállítási rekordere, a fontos gólok embere, Sergio Ramos, a Monacót a BL-elődöntőbe vezető, azóta a PSG-hez igazoló tinicsatár, Kylian Mbappé, a Leicester után a Chelsea-vel is csúcsra érő N’Golo Kanté, a Bayern lengyel támadója, Robert Lewandowski, valamint a legutóbbi angol gólkirály, a Tottenhammel a BL-ben is szépen menetelő Harry Kane.

 Az Aranylabda-szavazás végeredménye:
1. Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid) 946 pont
2. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona) 670
3. Neymar (brazil, Paris Saint-Germain) 361
4. Gianluigi Buffon (olasz, Juventus) 221
5. Luka Modric (horvát, Real Madrid) 84
6. Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid) 71
7. Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain) 48
8. N’Golo Kanté (francia, Chelsea) 47
9. Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München) 45
10. Harry Kane (angol, Tottenham Hotspur) 36
11. Edinson Cavani (uruguayi, Paris Saint-Germain) 32
12. Isco (spanyol, Real Madrid) 28
13. Luis Suarez (uruguayi, FC Barcelona) 27
14. Kevin De Bruyne (belga, Manchester City) 25
15. Paulo Dybala (argentin, Juventus) 23
16. Marcelo (brazil, Real Madrid) 21
17. Toni Kroos (német, Real Madrid) 20
18. Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid) 17
19. Eden Hazard (belga, Chelsea) 16
20. David De Gea (spanyol, Manchester United) 15
21. Pierre-Emerick Aubameyang (gaboni, Borussia Dortmund) és Leonardo Bonucci (olasz, AC Milan) 14-14
23. Sadio Mané (szenegáli, FC Liverpool) 10
24. Radamel Falcao (kolumbiai, AS Monaco) 9
25. Karim Benzema (francia, Real Madrid) 7
26. Jan Oblak (szlovén, Atlético Madrid) 4
27. Mats Hummels (német, Bayern München) 3
28. Edin Dzeko (bosnyák, AS Roma) 2

A 30-as listáról két játékos, a Napoli belga támadója, Dries Mertens és a Liverpool brazil irányítója, Philippe Coutinho nem kapott szavazatot.

Az eddigi győztesek:

1956: Sir Stanley Matthews (angol, FC Blackpool), …4. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID)
1957: Alfredo di Stéfano (spanyol, Real Madrid), …5. KUBALA LÁSZLÓ (FC BARCELONA)
1958: Raymond Kopa (francia, Real Madrid)
1959: Alfredo di Stéfano (spanyol, Real Madrid)
1960: Luis Suárez (spanyol, FC Barcelona), …2. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID)
1961: Enrico Omar Sivori (olasz, Juventus), …5. PUSKÁS FERENC (REAL MADRID)
1962: Josef Masopust (csehszlovák, Dukla Praha)
1963: Lev Jasin (szovjet, Dinamo Moszkva)
1964: Denis Law (angol, Manchester United)
1965: Eusébio (portugál, Benfica)
1966: Bobby Charlton (angol, Manchester United)
1967: ALBERT FLÓRIÁN (FERENCVÁROS)
1968: George Best (északír, Manchester United)
1969: Gianni Rivera (olasz, AC Milan)
1970: Gerd Müller (nyugatnémet, Bayern München)
1971: Johann Cruyff (holland, Ajax Amsterdam)
1972: Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München)
1973: Johann Cruyff (holland, Ajax és FC Barcelona)
1974: Johann Cruyff (holland, FC Barcelona)
1975: Oleg Blohin (szovjet, Dinamo Kijev)
1976: Franz Beckenbauer (nyugatnémet, Bayern München)
1977: Allan Simonsen (dán, Borussia Mönchengladbach)
1978: Kevin Keegan (angol, Hamburger SV)
1979: Kevin Keegan (angol, Hamburger SV)
1980: Karl-Heinz Rummenigge (nyugatnémet, Bayern München)
1981: Karl-Heinz Rummenigge (nyugatnémet, Bayern München)
1982: Paolo Rossi (olasz, Juventus)
1983: Michel Platini (francia, Juventus)
1984: Michel Platini (francia, Juventus)
1985: Michel Platini (francia, Juventus)
1986: Igor Belanov (szovjet, Dinamo Kijev)
1987: Ruud Gullit (holland, AC Milan)
1988: Marco van Basten (holland, AC Milan)
1989: Marco van Basten (holland, AC Milan)
1990: Lothar Matthäus (német, Internazionale)
1991: Jean Pierre Papin (francia, Olympique Marseille)
1992: Marco van Basten (holland, AC Milan)
1993: Roberto Baggio (olasz, Juventus)
1994: Hriszto Sztoicskov (bolgár, FC Barcelona)
1995: George Weah (libériai, PSG, AC Milan)
1996: Matthias Sammer (német, Borussia Dortmund)
1997: Ronaldo (brazil, FC Barcelona, Internazionale)
1998: Zinedine Zidane (francia, Juventus)
1999: Rivaldo (brazil, FC Barcelona)
2000: Luis Figo (portugál, Real Madrid)
2001: Michael Owen (angol, FC Liverpool)
2002: Ronaldo (brazil, Real Madrid)
2003: Pavel Nedved (cseh, Juventus)
2004: Andrij Sevcsenko (ukrán, AC Milan)
2005: Ronaldinho (brazil, FC Barcelona)
2006: Fabio Cannavaro (olasz, Juventus, Real Madrid)
2007: Kaká (brazil, AC Milan)
2008: Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United)
2009: Lionel Messi (FC Barcelona)
2010: Lionel Messi (FC Barcelona)
2011: Lionel Messi (FC Barcelona)
2012: Lionel Messi (FC Barcelona)
2013: Cristiano Ronaldo (Real Madrid)
2014: Cristiano Ronaldo (Real Madrid)
2015: Lionel Messi (FC Barcelona)
2016: Cristiano Ronaldo (Real Madrid)
2017: Cristiano ronaldo (Real Madrid)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik