Foci

A Juve Nápolyban megmutatta, korai lenne még trónfosztásról beszélni

A szezon előtt sok szakértő úgy volt vele Olaszországban, sorozatban nyert hat bajnoki cím után nem biztos, hogy a hetedik is összejön a Juventusnak. A legerősebb trónkövetelőnek a Napolit tartották, és Maurizio Sarri csapata hozta is, amit vártak tőle, mert 14 forduló után veretlenül vezette a Serie A-t.

Egészen mostanáig, a Juventus ugyanis a nápolyi Stadio San Paolóban mutatta meg, hogy idén sem érdemes leírni. A mindent eldöntő gól a korábbi nápolyi kedvenc, Gonzalo Higuaín szerezte egy pazarul felépített támadás végén.

Innentől nagyjából az volt a forgatókönyv, hogy a Napoli nyomott, a Juve pedig várt az újabb kontrákra, a hazaiak azonban hiába voltak mezőnyfölényben, nem tudtak egyenlíteni, sőt Pepe Reinának volt egy hatalmas védése Blaise Matuidi közeli lövésnél.

A Juve sorozatban 44. bajnokiján szerzett gólt, ami új olasz rekord, és 1997 óta először úszta meg kapott gól nélkül a nápolyi túrát. A Napoli pedig elkönyvelheti, hogy hiába kezdte remekül az idényt, a Juventus még mindig mumus, utolsó 45 bajnokijából csak hármat bukott el a csapat, ebből kettőt a torinóiak ellen.

A mostani eredmény azt jelenti, hogy amennyiben az Inter vasárnap délután legyőzi a Chievót, úgy átveszi a vezetést a tabellán.

Serie A, 15. forduló:

Serie A, 15. forduló:
Napoli – Juventus 0-1 (0-1)
gól: Higuaín (12.)

AS Roma – SPAL 3-1 (2-0)
gól: Dzeko (19.), Strootman (32,), Pellegrini (53.), illetve Viviani (55.)
piros lap: Felipe (9., SPAL)

 

szombaton játsszák:
Torino – Atalanta 20.45

vasárnap játsszák:
Benevento – AC Milan 12.30
Bologna – Cagliari 15.00
Fiorentina – Sassuolo 15.00
Internazionale – Chievo 15.00
Sampdoria – Lazio 20.45

hétfőn játsszák:
Crotone – Udinese 19.00
Verona – Genoa 21.00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik