Foci

Dzsudzsák: Azért vannak, akik büszkék rám

Dzsudzsák Balázs is részese volt a magyar válogatott idei két arcpirító vereségének, Andorra és Luxemburg ellen a csapatkapitány sem tudott segíteni. Az Abu-Dzabiban az al-Vahdánál légióskodó Dzsudzsák a Nemzeti Sportnak adott interjúban azt mondja, a válogatottal kapcsolatban nehéz a realitásról beszélni, mert a valóság és a szurkolók elvárásai távol állnak egymástól.

“Soha nem mondom azt, hogy bárki ellen lehet esélyünk. Természetesen mindig ebben a szellemben lépünk pályára, de ha a magyar csapatból hiányzik a a négy-öt játékos, akinek jelentősebb válogatott múltja van – és ez ebben az évben nagyon sokszor előfordult -, akkor nagy problémákkal szembesülünk.

Ha azonban mindenki rendelkezésre áll, ha megvan a mag s a szurkolók mögöttünk állnak, akkor bárki ellen bátran ki merem küldeni a csapatot – ahogy azt talán Lettország ellen, valamint tíz emberrel Portugália ellen bizonyítottuk” – magyarázta Dzsudzsák.

Szóba került az interjúban, hogy korábban sztárklubokkal hozták össze, ő viszont az Anzsi Mahacskalát választotta, de a szélső büszke arra, hogy még mindig tud váltani, új országba menni és még mindig hozzá tud tenni a teljesítményéhez.

“Azzal kapcsolatban, hogy az emberek kizárólag a pénzről beszélnek, ha meghallják a nevem, nem tudok és nem is akarok magyarázkodni, mert az emberek nem látnak a dolgok mögé. Soha nem voltam és nem is leszek elégedetlen azzal, amit Nyírlugosról mostanáig kihoztam a pályafutásomból. Amit bánok, az az egésznek a megítélése, és itt most kicsit előjön belőlem az is, hogy persze, van bennem tüske. Tényleg eljutunk odáig, hogy azért, mert ez az év nem volt nem volt sikeres, olyan cikkeket írnak, amelyekben megkérdőjelezik a kilencvenhárom válogatottságomat? Azért mindennek van határa!”

Arra a felvetésre, hogy Dzsudzsáknak nem kellene-e magabiztosan cikáznia a pályán a védők között egy Andorra elleni meccsen, azt válaszolta, hogy a futball nem olyan, mint a Playstation, és ha két-három ember kiesik, akkor eleve nehezebb a helyzet. Dzsudzsák úgy érzi, nem visszalépés, hogy az Egyesült Arab Emírségekben játszik, és amondó, akkor sem lenne garancia a válogatott győzelmére, ha ő a Herthában vagy a Barcelonában játszana.

“Azért vannak, akik büszkék rám, néhány napja felhívtak egy tévécsatornától, hogy egy ötéves kisfiúnak mindene Dzsudzsák Balázs, szóval ha rengeteg a negatívum – idén természetesen jogosan -, azért még mindig vannak gyerekek, akik úgy nőnek fel, hogy az én mezemet és fényképemet szeretnék, és az én példám lebeg a szemük előtt” – tette hozzá a válogatott csapatkapitánya, aki azért is imád az Emírségekben élni, mert ott Magyarországgal ellentétben folyamatosan szembesül a pozitív életszemlélettel.

Ami szerinte nem pénzkérdés, vagy benne van az emberekben vagy nem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik