Foci

Gera: Rájöttem, ha nem változtatok, eltörik a kezemet, lábamat

Gera Zoltán még júliusban, a Mezőkövesd elleni, 5-0-ra megnyert meccs elején sérült meg, amikor egy becsúszás után a labdáért nyúlt, és a combhajlítóizma leszakadt a csontról. A Finnországban elvégzett műtét óta a rehabilitáció zajlik, és januárban már szeretne ismét a csapattal edzeni.

A 39 éves Gera kimaradt a magyar válogatott idei két nagyon kínos zakójából, Andorra és Luxemburg ellen sem játszott, tagja volt ellenben annak a 2006-os csapatnak, amely Máltától kapott ki 2-1-re.

Onnan is volt visszaút, biztos vagyok benne, hogy megint talpra áll a csapat. Látni kell, hogy generációváltáshoz érkezett a válogatott, fiatal játékosokat kell beépíteni, és ez nem könnyű feladat”

– nyilatkozta Gera a Nemzeti Sportnak.

A 97-szeres válogatott középpályás tavasszal dönt arról, hogy vállaljon-e még egy évet, de már készül a pályafutása utáni időszakra is, hamarosan belevág például egy edzői tanfolyamba, később pedig szeretne egy saját akadémiát. „Sok szülőtől hallom évek óta, hogy szívesen íratnák a gyereküket egy olyan focisuliba, ahol tőlem tanulhatnak. Ez persze jólesik. Mindig arra törekedtem, hogy ne csupán egy jónak mondható játékos, hanem egyben példa is legyek. És lehetőség ne elrettentő példa”.

Sajnos kevés olyan játékost tudunk mondani, aki az NB I-ből indulva külföldön is komoly karriert tudott csinálni, de Gerának ez összejött, hiszen két angol csapatnál, a West Bromwichnál és a Fulhamnél is alapemberként számoltak vele. Igaz, neki is idő kellett, mire megszokta, hogy az itteni langyos focizgatás után kőkemény darálásba csöppent.

„Biztos mondták az edzőim, hogy kevesebbet egyénieskedjek, de csak akkor éreztem meg, miről van szó, amikor Angliába kerültem. Rájöttem, hogy ha nem változtatom meg a stílusomat, akkor eltörik a kezemet, lábamat, és mehetek vissza. (…) Nem szeretnék megmondóember vagy okostojás lenni, aki osztja az észt és kioktatja a fiatalokat.

Biztatom őket, hogy menjenek külföldre, de csak akkor, amikor itthon már nem tudnak fejlődni. Aztán jöjjenek vissza, és hozzák haza, amit tanultak. Én is azt teszem, pozitív ember vagyok”

– magyarázta Gera, aki elismerte, ma sokkal jobbak az anyagi lehetőségek itthon, és azt is, hogy helyenként túl vannak fizetve a játékosok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik