Foci

Gattusónak kell gatyába ráznia a Milant

A Milannál nem olyan türelmes a vezetőség, mint a Borussia Dortmundnál, és a Torino elleni 0-0 után menesztették Vincenzo Montellát. Persze felfoghatjuk úgy is, hogy nagyon is türelmes volt a piros-feketék vezetése, mivel a nyáron majdnem 200 millió eurót költött el a klub, ehhez képest a hétszeres BEK/BL-győztes csak a hetedik a Serie A-ban, és 11 pontra van a BL-szereplést jelentő negyedik helytől, miközben az összes rangadóját elbukta.

Akik azt várták, hogy a Milan-vezetés előránt a kalapból egy nagy nevet, mondjuk a Bayerntől szinte elüldözött Carlo Ancelottit, azoknak csalódniuk kell, mivel a Primavera-csapatot irányító Gennaro Gattuso veszi át az irányítást. A csupaszív középpályás játékosként részese volt a Milan nagy sikereinek, nyert bajnokságot, olasz kupát, BL-t, klubvébét, európai és olasz Szuperkupát,  a válogatottal pedig tagja volt a 2006-os vb-győztes garnitúrának.

Edzőként viszont eddig nem sikerült maradandót alkotnia, igaz, a Sion, Palermo, OFI Kréta, Pisa négyesre nem lehet azt mondani, hogy a futball csúcsa lenne.

Mindenesetre, ha a rá jellemző mentalitást át tudja adni a játékosainak, akkor a Milan be fogja darálni hétvégén a Beneventót, pedig Montella kirúgása előtt sok kárörvendő dörzsölte a tenyerét, hogy a Milan lesz az első csapat, amely ellen a bajnokságban még egyetlen pontot sem szerző újonc megtöri a rossz sorozatát. Korábban egyébként két legendát, Clarence Seedorfot és Pippo Inzaghit is komolyabb edzői tapasztalat nélkül alkalmazott a Milan, és mindketten megégtek, úgyhogy Gattuso sem vállalt kis kockázatot azzal, hogy elvállalta a feladatot.

Hullottak az edzők hétfőn

Menesztette Cristian Bucchi vezetőedzőt a Sassuolo. A klub hétfőn közleményben jelentette be a 40 éves szakember távozását, aki júniusban vette át a csapat irányítását. A Sassuolo 14 bajnoki mérkőzésén 11 pontot gyűjtött – és a 16. helyen áll -, legutóbbi összecsapásán otthon kapott ki 2-0-ra a Veronától, amely a 67. perctől emberhátrányban játszott. Ez a hatodik edzőváltás a Serie A mostani idényében: korábban a Cagliari, a Benevento, a Genoa és az Udinese vált meg trénerétől, és fentebb olvashattak a Milannál történt változásról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik