Foci

“Hülyék az edzők és hoznak olyanokat, akik ugyanolyan hülyék, mint mi”

24.hu
24.hu

2017. 11. 20. 13:25

Korábban a témában:

Dr. Mezey György vendégeskedett a Digi Sport Amiről nem beszéltünk című műsorában. Mezey többek között beszélt a tehetségek kiválasztásáról, a magyarországi akadémiák helyzetéről, a magyar futballról is. A 76 éves szakember rögtön éles nyelvű megjegyzéssel kezdett, szerinte a magyar futball elveszítette a saját útját, ma már nincsenek értékrendek, csak okoskodók.

Az állampárt időszakában a futball volt az elsőszámú sport, finanszírozta az állam, nagyon sok pénzzel, a legkisebb vállalatnak is volt csapata, rengeteg pálya, rengeteg gyerek. Még Berlinben és környékében – ahol Dárdai Pali elmondása szerint német viszonylatban nagyon kevés gyerekből válogathatnak – is öt-hatszorosa ez a szám a magyarországinak.

Ezután felmerült az edzők felelőssége, akiknek a képzésében történetesen oroszlánrészt vállalt maga Mezey György is szakmai igazgatóként a magyar szövetségben.

Persze itt vagyunk mi, edzők. Hülyék az edzők, kész, emiatt nincs futball. És hoznak hülyébbnél hülyébbeket, akik ugyanolyan hülyék, mint mi voltunk, magyarok. Ezzel el is van intézve, ez a magyarázat, ami mindig jó a politikának, az aktuális sport- és futballvezetésnek.

Mezey abban látja az Európa-bajnokság utáni visszaesést, hogy nincs egy kijelölt, határozott irányvonal, szerinte a mostani magyar válogatottaknál az is baj, hogy a jelentős százalékuknál a nemzetközi szinten kevés a futballtudásuk. Ennek ellenére azért odaszúrt a Bernd Storck éraának is, mondván az állandó tesztelések fölöslegesek.

Az, hogy fizikai teszteket végeznek, azon már csak röhögök. A Gera akkor ki fog maradni, ha nem futja elég gyorsan a 30-at? Ezek showműsornak jók, csak semmi értelmük.

Mezey elmondása szerint középszerű játékosokkal vannak tele az akadémiák, az ügyes gyerekek meg külföldre igazolnak, ez pedig ahhoz vezet, hogy sok középszerű labdarúgót nevelnek a csapatok.

Csak azokat szabad kiengedni külföldre, akik érettek már rá, ha a profi világba beilleszthető. Nem tudnék válaszolni, hogy ki lenne az, mert ahhoz például Ugrait személyesen kellene látnom edzésen, a csapatomba berakva, a feladatokat ellátva. (…)Tinédzserkorban nekem koraiak ezek a kimenők.

Arra is kitért, miért tudott Izland a világ élvonalában megragadni, miközben a magyarok eltűntek az Európa-bajnokság után: Izlandon társadalmi hatás történt a futballra – nálunk viszont pont fordítva, a futball változtatja kicsit a politikai és vezetői döntéseket.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

LAS VEGAS, NEVADA - OCTOBER 10:  LeBron James #23 and Lance Stephenson #6 of the Los Angeles Lakers celebrate after James made a shot against the Golden State Warriors and was fouled during their preseason game at T-Mobile Arena on October 10, 2018 in Las Vegas, Nevada. The Lakers defeated the Warriors 123-113. NOTE TO USER: User expressly acknowledges and agrees that, by downloading and or using this photograph, User is consenting to the terms and conditions of the Getty Images License Agreement.  (Photo by Ethan Miller/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.