Foci

Böde Dániel idén már nem léphet pályára

A Ferencváros könnyedén, 2-0-ra legyőzte a Paks csapatát az OTP Bank Liga 16. fordulójában, így holtversenyben első helyen áll a Videotonnal a tabellán. A győzelemnek komoly ára volt azonban, ugyanis a csereként beálló Böde Dániel megsérült a találkozón és mint kiderült, idén már aligha léphet pályára.

Azt mondta, miután lejött a pályáról, olyan érzése van, mintha megszúrták volna a combját. Ez semmi jót nem jelent, az elkövetkező hetekben valószínűleg nem számíthatunk rá.

– nyilatkozott a labdarúgóról Thomas Doll a zöld-fehérek honlapján.

Böde mellett Varga Roland is a sérüléssel bajlódik, Bőle Lukács is még csak a kispadra fér oda, így támadók terén kezd szűkössé válni Doll mozgástere.

Eredmények – NB I, 16. forduló

Újpest FC-Budapest Honvéd 2-1
Mezőkövesd Zsóry FC-Vasas FC 3-3
Paksi FC-Ferencvárosi TC 0-2
Balmazújváros Kamilla Gyógyfürdő-Szombathelyi Swietelsky Haladás 2-1
Puskás Akadémia FC-Diósgyőri VTK 1-0
Debreceni VSC-Videoton FC 2-5


A tabella:
1.  Videoton FC                 16 10   5   1    38-18  35 pont
2.  Ferencvárosi TC             16 10   5   1    32-14  35
3.  Debreceni VSC               16  7   4   5    26-19  25
4.  Budapest Honvéd             16  7   4   5    29-27  25
5.  Újpest FC                   16  5   7   4    21-20  22
6.  Diósgyőri VTK               16  6   3   7    28-26  21
7.  Vasas FC                    16  6   3   7    22-27  21
8.  Paksi FC                    16  5   6   5    24-26  21
9.  Puskás Akadémia             16  5   4   7    21-25  19
10.  Balmaz Kamilla Gyógyfürdő   16  4   4   8    20-24  16
11.  Swietelsky Haladás          16  3   2  11    13-31  11
12.  Mezőkövesd Zsóry FC         16  2   5   9    18-35  11

Ajánlott videó

Olvasói sztorik