Foci

Komoly jelelölt akadt az év potyája címre – videó

24.hu
24.hu

2017. 11. 18. 22:18

Korábban a témában:

Egészen döbbenetes potyagólt kapott be a Budapest Honvéd a nézők nélkül rendezett Újpest elleni bajnoki mérkőzésen szombaton. A második félidőben 1-0-ra vezettek a hazaiaik, amikor Windecker József labdát szerzett és látta, hogy kicsit kint áll Gróf Dávid, a vendégek kapusa. Igenám, csakhogy a próbálkozása már pocsékul sikeredett, ráadásul az ellenfél hálóőréhez közel is ment a labda.

Budapest, 2017. november 18.
A kispesti Davide Lanzafame (k) és az újpesti Pávkovics Bence (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában zárt játszott Újpest FC - Budapest Honvéd mérkõzésen a Szusza Ferenc Stadionban, 2017. november 18-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézők nélkül is nyert az Újpest
Kész thriller volt Mezőkövesden, élre állt a Ferencváros.

Hogy ebből mégis hogyan lett gól, azt Gróf sem tudja, ha a címvédő portása előrelép egyet, simán a kezébe pottyan. Ehelyett a kispestiek kapusa elvetődött, ráadásul a két keze között pattan át a labda. Erre mondják, hogy ezt nehezebb volt összehozni, mint kivédeni a lövést.

A gól már csak azért is említésre méltó, mert később Davide Lanzafame betalált, így szigorúan véve egy pontot bukott a Honvéd a potya miatt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Kommentek

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.