Foci

A kiesőjelölt a korábbi szlovák kapitánytól várja a csodát

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás a stadionavató meccs (Haladás-NK Osijek 3-1) délelőttjét és a Pacsi Bálint edző születésnapját tartotta a legalkalmasabb pillanatnak arra, hogy felállítsa a szakembert NB I-es csapata kispadjáról.

Azóta keresnek új szakembert. Úgy látszik kapós a szombathelyi kispad, magyar és külföldi edzők is bejelentkeztek a vezetőedzői posztra. Végül a klubvezetés a választása az 53 éves, nyitrai születésű szlovák szakemberre, Michal Hippre esett.

Nagyon sok edzőt ajánlottak figyelmükbe, néhányukkal tárgyaltunk is, referenciákat kértünk tóluk, végül Michal Hipp volt, az, akivel megállapodtunk. Csupa jót hallottunk róla

– nyilatkozta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója a klub honlapjának. .

Hippel 2018. június 30-ig írt alá a klub szerződését. Az edzővel és stábjával – Pinte Attila, és Desits Szilárd – szemben az egyetlen elvárás, hogy bent kell tartania a Haladás az első osztályban.

Az NB I idén egész csendes volt eddig edzőváltások terén. A Mezőkövesden kívül (2017. október 16/17. – Mezőkövesd Zsóry FC: Radványi Miklós helyett Kuttor Attila) csak a Swietelsky-Haladás váltott eddig edzőt, igaz, ők már a harmadikat fogyasztják idén. Augusztus 30-án Mészöly Gézát megbízott vezetőpedzőként váltotta Pacsi Bálint nyolc forduló után pedig Michal Hipp érkezett a vasi megyeszékhelyre.

(Kép: Illés Béla és Micha Hipp, forrás: haladas.hu) 

Michal Hipp:

Az 1963. március 13-án, az egykori Csehszlovákiában született, immáron szlovák szakember játékosként a Slovan Duslo, Hurbanovo, a Nitra, a Vienna, a Slavia Praha, a Kosice, a Piestany együttesében szerepelt. 1990-ben és 1991-ben öt alkalommal a csehszlovák, 1993-95 között szintén ötször a szlovák válogatottban szerepelt.

Pályafutását 36 évesen, 1999-ben az osztrák Fels csapatában fejezte be.

Edzői karrierjét 2000-ben a szlovák FC Nitránál kezdte – másodedzőként. Ugyanebben a pozícióban dolgozott az Artmedia Petrzalkánál, 2003-2006-ig a szlovák válogatottnál, aztán az orosz Saturn Moszkvánál.

2008-ban a Pertrzalka, majd egy évvel később már a Slovan Bratislava vezetőedzője lett, mindkét gárdával az Európa-ligában szerepelt.

2008 és 2012 között ismét a szlovák válogatott másodedzőjeként vitézkedett, aztán 2012-ben érte el  eddigi karrierje csúcsát: Stanislav Grigával együtt februárban a szlovák válogatott szövetségi kapitányává nevezték ki:  három győzelem, négy döntetlen, öt vereség volt a mérlegük, mielőtt 2013 nyarán megköszönték szolgálataikat. Igaz, Hipp ebből egy sikert egymaga vállalt: Törökország (2-1) ellen egyedül irányította északi szomszédainkat.

A szakember 2014-15-ben ismét Nitrát irányította. Legutóbb a cseh Jihlava szakmai munkájáért felelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik