Foci

A madridi rangadó legnagyobb győztese a Barcelona

Nem bírt egymással az Atlético Madrid és a Real Madrid szombaton késő este a La Liga 12. fordulójának záró mérkőzésén. Annyira nem, hogy gólt sem tudtak egymás ellen szerezni, így 0-0-val ért véget a találkozó.

A látszat persze csal, hatalmas iramot hozott a derbi, ráadásul a játékosok is vért ittak a találkozó előtt: irtózatos belemenések és rúgások csattantak, különösen a Matracosok játékosai voltak “vérszomjasak”. Jól mutatja a játék keménységét, hogy Sergio Ramost – akit aztán nem kell félteni ilyen eseteknél – le kellett cserélni orrtörés miatt a szünetben.

Fordulás után kicsit csillapodtak az indulatok, az iram megmaradt, de a helyzetek eltűntek – merthogy azért volt egy-egy próbálkozás az első játékrészben. Diego Simeone pályára küldte a hajrára Fernando Torrest, Kévin Gameirót és Yannick Carrascót is, hátha a három támadó közül sikerül valamelyiknek behúzni a rangadót, Zinédine Zidane pedig Marco Asensio beállításával próbált új lendületet adni a csapatának. A gól azonban elmaradt, kénytelenek voltak egy-egy ponttal beérni a felek.

Mindennek persze az élen álló FC Barcelona örülhet a legjobban, mivel egyik fővárosi együttes sem tud közeledni a katalánokhoz, de ugyanígy a Valenciánál sem bánkódnak, hogy mindkét madridi klub három ponttal lamarad a Denevérek mögött.

Végeredmény – La Liga, 12. forduló

Atlético Madrid – Real Madrid 0-0

Leganes – Barcelona 0-3 (0-1)
Gólszerző: Suárez 28., 60., Paulinho 90.

Sevilla-Celta Vigo 2-1 (1-1)
Gólszerző: Muriel 36., Nolito 48. ill. Gomez 13.

Getafe-Alavés 4-1 (2-0)
Gólszerző: Bergara 6., Molina 9., Angel 53., 64. ill. Santos 81.

(Fotó: / AFP/ Pierre-Philippe Marcou)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik