Foci

Így néznek ki a vb-kalapok a sorsolás előtt

foci vb 2018 (Array)
foci vb 2018 (Array)

Szerda délelőtt Ausztrália hazai pályán legyőzte 3-1-re Hondurast az interkontinentális világbajnoki selejtezők visszavágóján, így már csak egy hely kérdéses a nemzetközi tornán. Az utolsó helyért Peru és Új-Zéland meccsel majd Dél-Amerikában, az első mérkőzés gól nélkül ért véget. Mivel harminckét válogatottból harmincegy kvalifikálta már magát, tiszta képünk van a sorsolásról.

A Nemzetközi labdarúgó-szövetség (FIFA) december elsején fogja kisorsolni a 2018 nyarán esedékes vb csoportjait, melynek kalapjai az októberi – vagyis jelenlegi – világranglista alapján jöttek ki. Eszerint Oroszország rendezőként és a rangsor első hét csapata kerül az első, legerősebb kalapba. Érdekesség, hogy kilenc győzelemmel és egy döntetlennel is csak nyolcadik a listán Spanyolország, így ők a második kalapba szorultak. A másik három kalap viszont izgulhat még, a dánok és a szerbek is profitálnának abból, ha Új-Zéland jutna ki a peruiak helyett.

Innentől pedig beindulhat a fantáziánk, álomcsoportokat, horrorcsoportokat ugyanúgy gyárthatunk, egyetlen további feltétel, hogy azonos kontinensről nem kerülhet be két válogatott egy kvartettbe – ezalól kivétel Európa, de egy négyesbe “tőlünk” is csak két ország juthat egy csoportba.

A 2018-as világbajnokság kalapjai

1. kalap: Oroszország, Németország (1), Brazília (2), Portugália (3), Argentína (4), Belgium (5), Lengyelország (6), Franciaország (7)
2. kalap: Spanyolország (8), Svájc (11), Anglia (12), Kolumbia (13), Mexikó (16), Uruguay (17), Horvátország (18), Peru (10)/Dánia (19)
3. kalap: Izland (21), Costa Rica (22), Svédország (25), Tunézia (28), Egyiptom (30), Szenegál (32), Irán (34), Dánia (19)/Szerbia (38)
4. kalap: Nigéria (41), Ausztrália (43), Japán (44), Marokkó (48), Panama (49), Dél-Korea (62), Szaúd-Arábia (63), Szerbia (38)/Új-Zéland (122)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik