Foci

Folyt a vér a Kisvárda-Fradi MK-meccsen

Pikáns kis összecsapásra került sor a labdarúgó Magyar Kupa  7. fordulójában – a főtábla második körében, ahol szünet után hazai vezetés és egy sérülés borzolta a Fradi-szurkolók kedélyekeit.

A Kisvárda-Ferencváros találkozón az NB I második helyezettje próbálta meg az NB II másodikával szemben érvényesíteni a papírformát és bejutni a Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé.

Az első félidő mégis kisvárdai fölényt és vezetést hozott (1-0) – Otigba ellen fújt büntetőt Németh játékvezető, miután kísértetiesen hasonló módon ölelte át ellenfelét, mint tette egy hete a Felcsút ellen -, míg a második félidő eleje ijesztő balesetet.

Lovrencsics Gergő, aki a májusi Vasas elleni mérkőzésen már egyszer rémisztő fejsérülést szenvedett, a 48. percben hatalmas lendülettel, de kicsit elkésve érkezett a kisvárdai kapu elé, így csak a házigazda középpályása, Hej fejét találta el. Mindkét játékos az ötösön belül földre zuhant. Hejnek elég rendesen vérzett a feje, jó nyolc perc, kötözés és mezcsere után tért csak vissza a pályára, míg Lovrencsicset le kellett cserélni. Böde Dániel lépett a helyére.

Ugyan Böde előtt adódott a ferencvárosiak legnagyobb gólszerzési lehetősége, ő sem tudta megmenteni a Fradit az égéstől, a Kisvárda 1-0-ra megnyerte a mérkőzést és továbbjutott, a címvédő pedig már a 64 között kiesett.

Magyar Kupa, 7. forduló, 32 közé jutásért:

Kisvárda Master Good – Ferencváros 1-0 (1-0)
Kisvárda, Várkerti Sporttelep,
Játékvezető: Németh Á. (Varga Zs., Pápai Z.)

Kisvárda: Molnár T. – Rjasko, Papucsek, Vári, Melnyik – Hej, Lucas, Misic (Heffler N. 90.), Horváth Z. (Gosztonyi, 80.) – Délczeg, Lukács R. (Ilics, 70.)
Ferencváros: Dibusz – Pedroso, Otigba, Blazic, Sternberg (Botka, a szünetben) – Batik (Moutari, a szünetben), Leandro – Lovrencsics G. (Böde, 53.), Szpirovszki, Paintsil – Kundrák
Gól: Horváth Z. (37. – 11-esből)
Gól: Horváth Z. (37. – 11-esből)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik