Foci

Lovrencsics Gergő: Nyugodj meg, ne agyalj a dolgon

A szerdai Magyar Kupa döntő (Vasas-Ferencváros (1-1, büntetőkkel 4-5)) 89. percében horrorbalesetet szenvedett Lovrencsics Gergő. A Fradi játékosa a labdáért felugorva ütközött a vasasos Murka Benedekkel, és már az ütközés pillanatában, a levegőben elájult, majd tehetetlenül zuhant a földre.

Az eset sokkolóan hatott a pályán lévő játékosokra, edzőkre, nézőkre, de természetesen az ütközést szerencsésen megúszó, a meccset befejező Murkát viselte meg a legjobban.

A még csak 19 éves labdarúgó a csakfoci.hu-nak adott interjújában elmondta, még egy nappal később is nehéz az esetről beszélnie.

Döbbentem álltam és valóban sokkos állapotban reménykedtem, hogy nem lesz baj. Amikor láttuk, hogy Gergő magához tért, kommunikál, a kezét is felemeli, akkor mindannyiunk szívéről óriási kő gördült le. Nem kívánom senkinek, amit akkor ott átéltünk, vagy amit Gergő családtagjai, szerettei átélhettek a stadionban vagy a televízió előtt. Szörnyű élmény volt.

A Vasas U21-es válogatott játékosa és rajta kívül többen is elsírták magukat a pályán, a fiatal labdarúgónak még az érmek átvételekor is potyogtak a könnyei. Ahogy fogalmaz, ami történt, arra lelkileg nem lehet felkészülni:

A félelmet és a rettegést mindenki átélte, mindenkire másként hatott. Nem szégyellem a könnyeimet, ez életem legnehezebb órája volt.

Murka a mérkőzés után belátogatott a Fradi öltözőjébe, ahol pár mondatban elmondta, hogy sajnálja a történteket, nem szándékosan okozott sérülést, majd a fradistáktól elkérte Lovrencsics telefonszámát és üzenetet hagyott neki.

Éjjel kapott választ, majd csütörtökön, az U21-es válogatott Telki edzőtáborából sikerült elérnie Lovrencsicset.

Megnyugtató volt hallani, hogy jól van, és nagyon rendes volt Gergő, mondta, hogy most már nyugodjak meg, ne agyaljak a dolgon, ez sajnos benne van a fociban. Abban maradtunk, ha a válogatottól ki tudok menni, akkor mindenképpen meglátogatom.

Sportszerű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik