Foci

Ezért küzdött kettőzött erővel Horváth Ferenc csapata a hétvégén

Horváth Ferenc (horváth ferenc, )
Horváth Ferenc (horváth ferenc, )

A Balmazújváros okozta a hétvége meglepetését az NB I 13. fordulójában, ugyanis a Vasas vendégeként 2-1-s sikert aratott Horváth Ferenc együttese. Lefújás után Michael Oenning úgy fogalmazott, az volt az érzése, mintha a vendégek jobban akarták volna a sikert. A Balmaz vezetőedzőjének nyilatkozatából az is kiderült, miért?

Nagyon nehéz hetem volt, édesanyám kedden elhunyt. Gyűjtötte az összes tévé felvételt, megjelent újságcikket rólam. Arra kértem a csapatot, nyerjük meg a meccset, hogy anyukám ezt is el tudja rakni…. Köszönök neki mindent és a csapatnak is.

A csapat pedig megtette ezt a vezetőedzőért.

Eredmények -NB I, 13. forduló

Vasas – Balmazújváros 1-2 (0-2)
Gólszerző: Remili 59. ill. Sigér 32., Arabuli 42.

Diósgyőr – Honvéd 2-1 (1-1)
Gólszerző: Ugrai 20., Ioannidisz 93., ill. Holender 37.
Kiállítva: Bobál 92.

Ferencváros – Újpest 1-0 (0-0)
Gólszerző: Böde 81.

Debrecen – Haladás 1-1 (0-1)
Gólszerző: Tabakovic 68. ill., Kiss 3.

Videoton – Puskás Akadémia 2-0 (0-0)
Gólszerző: Juhász 88., Henty 92.

Paks – Mezőkövesd 1-1 (1-1)
Gólszerző: Simon 17. ill.  Koszta 29.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik