Foci

Újabb kapitányjelölt mondott nemet a magyar labdarúgó-válogatottra

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) bőszen keresi a héten távozó Bernd Storck utódját a szövetségi kapitányi posztra. Csányi Sándorék nem sietik el a dolgot, erre utal az is, hogy pénteken a szövetség közölte: a válogatott idei utolsó két meccsén (Luxemburg és Costa Rica ellen) Szélesi Zoltán irányít majd beugróként.

Ami a lehetséges jelölteket illeti, Marco Rossinak a Dunaszerdahelynél van szerződése, Paulo Sousa pedig maga mondta, hogy megtisztelő lenne a felkérés, de ő klubedzőnek tartja magát. A Digi Sportnak pedig egy harmadik jelölt, Fehér Csaba nyilatkozott:

Ez az én esetemben abszolút nem aktuális, mert nem dolgozom edzőként. Ha választani lehet, akkor játékosként térnék vissza. De viccet félretéve, azt, hogy ki legyen, hogy legyen, érinteni kell azt a témát, hogy hiányzik egy sportigazgató a rendszerből, akinek már ez lett volna a feladata, hogy hetekkel, esetleg hónapokkal ezelőtt elkezdjen gondolkodni ilyen irányba, hogy ha egyszer Storck úr nem lesz, akkor ki legyen helyette. Ez a sportigazgató Storck úr volt, úgyhogy meg tudjuk neki bocsátani, hogy nem gondoskodott a saját utódlásáról.

De biztos, hogy a kapitánykérdés a magyar labdarúgás legnagyobb gondja? Sallói István, a Digi Sport szakértője szerint az a biztos, hogy nem ez az egyetlen probléma.

„Csank Jánostól azt tanultam, hogy a csapatépítés legfontosabb feladata, hogy mindig a legnagyobb problémát kell megoldani, aztán a következő legnagyobb problémát. A magyar labdarúgás vezérkarának el kell döntenie, hogy mi a prioritás, egyszerre nem lehet mindent megoldani. Nem lehet mindent felépíteni – stadionokat, utánpótlást, a faluba pályákat -, ez lehetetlen. Vagy akkor várni kell 20 évet, mire ennek meglesz a gyümölcse.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik