Foci

Már Portugáliát is elérte az Iker Casillas-kérdés

Akik már egy jó ideje követik a labdarúgást, tudhatják, hogy Iker Casillas minden idők egyik legjobb kapusa. A Real Madriddal 1999 és 2015 között 725 meccsen szerepelt, öt spanyol bajnoki címet és három Bajnokok Ligája-sikert ünnepelhetett. Az utolsó egy-két éve viszont nem sikerült jól a csapatnál, cikkek százai foglalkoztak azzal, hogy van-e helye a kezdőben, vagy sem.

José Mourinho – aki 2010 és 2013 között irányított a Real Madridot – szerint nem. 2013 után, Carlo Ancelotti alatt visszakerült a madridi kapuba, de Casillas végül 2015-ben az FC Portóhoz igazolt.

Két év alatt viszont már a portugál közvélemény is feltette a Casillas-kérdést: mi legyen a 36 éves, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok kapus sorsa?

Történt ugyanis, hogy a Porto menedzsere, Sergio Conceicao a Bajnokok Ligája szerdai fordulójában, látszólag minden indok nélkül kihagyta a csapatból Iker Casillast. Úgy tűnik, már Portugáliában sem érinthetetlen a kapus, pedig a tavalyi szezonban az egyik legkevesebb gólt kapta az európai bajnokságokat összevetve, és idén is csak három gólt kapott eddig nyolc bajnokin.

A Porto 3-2-re úgy kapott ki Lipcsében a BL-ben, hogy a portugálok kapusa, Jose Sa óriási hibát vétett a kilencedik percben, amit azonnal kihasználtak a németek. Ez pedig rányomta a bélyeget az egész meccsre.

A portugál lapok, mint az O Jogo, vagy a Bola nem a fiatal kapust, hanem az edzőt hibáztatják, mert szerintük teljesen igazságtalanul bánt Iker Casillasszal, ez pedig a meccsbe került.

Eredmények – Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló

A csoport

Benfica – Manchester United 0-1 (0-0)
Gólszerző: Rashford 64.
Kiállítva: Luisao 92. (Benfica)
CSZKA Moszkva – Basel 0-2 (0-1)
Gólszerző: Xhaka 29., Oberlin 90.

B csoport

Bayern München – Celtic 3-0 (2-0)
Gólszerő: Müller 17., Kimmich 29., Hummels 51.
Anderlecht – Paris Saint-Germain 0-4 (0-2)
Gólszerző: Mbappé 3., Cavani 44., Neymar 66., Di María 88.

C csoport

Chelsea – Roma 3-3 (2-1)
Gólszerző: David Luiz 11., Hazard 37., 75., ill. Kolarov 40., Dzeko 54., 70.
Quarabag – Atlético Madrid 0-0

D csoport

Barcelona – Olympiakosz 3-1 (1-0)
Gólszerző: Nikolaou (öngól) 18., Messi 61., Digne 64., ill. Nikolaou 90.
Kiállítva: Piqué 42.
Juventus – Sporting 2-1 (1-1)
Gólszerző: Pjanic 29., Mandzukic 84., ill. Sandro (öngól) 12.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik