Foci

Lehet, hogy Storck el sem ment az MLSZ elnökségi ülésére

Most is zajlik még a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségi ülése, amelyen Bernd Storck sorsáról döntenek. Egyelőre nem sok információ volt, viszont az M4 helyszínen tartózkodó riportere azt mondta:

az elnökségi tagokat látták megérkezni az OTP Nádor utcai székházába, Bernd Storckot nem. 

Vagyis elképzelhető, hogy a német meg sem jelent ezen a fontos egyeztetésen. Pedig a hírek korábban arról szóltak, hogy most kellene beszámolót tartania. Hacsak nem használta a hátsó ajtót, esetleg már jóval a 16 órai kezdés előtt megérkezett. Igaz, amikor az andorrai zakó után volt jelenése, akkor látták „befutni”, még fotó is készült róla.

Storckot nemrég, a nyáron már raportra hívták az MLSZ-be, az Andorra elleni történelmi vereséget követően. Akkor kapott még egy esélyt, de a válogatott utolsó vb-selejtezőjén, Feröer ellen a szurkolók már a távozását követelték. Storck ráadásul nem csak a szövetségi kapitány, hanem az MLSZ szakmai igazgatója is, egyes hírek szerint mindkét állását elveszítheti kedden. Továbbra is a döntésre várunk.

A nyitóképen Bernd Storck az MLSZ előző elnökségi ülésére érkezik, még az Andorra elleni vereség után. Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik