Élő Foci

Vb-selejtező: Svájc–Magyarország élőben

“Nincs vesztenivalónk” – mondta Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a szombati vb-selejtező előtt. Sajnos igaza van, hiszen a világbajnokságra már matematikai esélye sem maradt a mieinknek két mérkőzéssel a selejtezők vége előtt.

Ellenfelünk ráadásul az a svájci csapat, amely százszázalékos teljesítménnyel vezeti a csoportot. A budapesti mérkőzésen nagyon izgalmas mérkőzést vívtak a felek, ám akkor sajnos az utolsó pillanatokban Valentin Stocker eldöntötte a mérkőzést.

A magyar csapatból hiányzik majd Dzsudzsák Balázs, aki öt sárga lapja miatt nem léphet pályára, helyette Kádár Tamás viseli majd a karszalagot a védelem közepén. Meglepetés is akad a kezdőcsapatban: Ugrai Roland rögtön kezdőként debütál majd a nemzeti együttesben.

Eredmény – vb-selejtező, B csoport, 6. forduló

Svájc – Magyarország 5-2 (3-0)

Svájc: Sommer – Lichtsteiner, Schär, Djourou, Moubandje – Freuler, Xhaka – Shaquiri, Frei (Zakaria 72′), Zuber – Seferovic (Embolo 64′)

Magyarország: Gulácsi – Bese (Lang 32′), Guzmics, Kádár, Korhut – Elek (Márkvárt 56′), Pátkai – Varga R. (Sallai 70′), Nagy Á., Lovrencsics – Ugrai

Gólszerző: Xhaka 18′ Frei 20′ Zuber 43′ 49′ Lichtsteiner 84′ ill., Guzmics 58′ Ugrai 89′

Sárga lap: Ugrai 35′ Elek 44′

Piros lap: –

Góllal debütál Ugrai!

Nagy Ádám lőtt éles szögből, amit Sommer pont Ugrai felé ütött ki, a magyar csatár pedig átfejeli a kapus feje fölött a kapu bal alsó sarkába.

Csak meglőtték az ötödiket

Lichtsteiner is feliratkozik a góllövők listájára: Shaquiri kitette Lichtsteinernek a labdát a tizenhatos jobb sarkában – ezzel kiosztva egy kötényt Sallainak –  a svájci csapatkapitány pedig a hosszúba bombázott.

Már-már szokásos jelentsor

Ezúttal Shaquiri kavargatott a jobb szélen, középre ívelt, az érkező Embolo pedig Gulácsi kezébe fejelte gyengén a labdát.

Jól álltak be a svájci cserék is

Ügyes támadást vezettek a svájciak: Zakaria tudott jobb szélről középre ívelni, ám Embolo fejeséből szerencsére hiányzott az erő, így Gulácsi könnyedén magához ölelte a labdát.

Óriási helyzetet puskázott el Lovrencsics

Sallai Roland megverte egy az egyben emberét a bal szélen, jól is ívelt a kapu elé, a berobbanó Nagy Ádám nem érte el a labdát, kicsit talán meg is zavarta Lovrencsics Gergőt, aki bevetődve éppen Sommer kezébe fejelte a labdát. Hatalmas helyzet volt…

Cserélnek a svájciak is

A remekül játszó Fabian Frei helyett a mindössze 20 éves Denis Zakaria lépett pályára. Rögtön kapura is lőtt egy perccel később, ám csúnyán célt tévesztett.

Beállt Sallai Roland is

Kihasználta utolsó cserelehetőségét is Bernd Storck: Varga Roland helyett az APOEL csatár, Sallai folytatja.

Ez megint nagyon közel volt

Shaquiri ugrott ki a jobb szélen és nem tette középre a labdát elsőre, ezzel becsapta a védőket. Szerencsénkre az alapvonalról csak a második hullámban érkező társakhoz tudott passzolni, erre pedig számítottak a védőink, így a labda nem jutott már el Gulácsi kapujáig.

Seferovicnak ennyi volt

Részünkről pályán maradhatott volna, mert ma be volt oltva gól ellen, a helyén a 20 éves tehetség, Breen Embolo

Legalább egy becsületgól összejött

Kádár Tamás bravúrosan, bevetődve csúsztatta meg a labdát egy szögletet követően. Fejesét ugyan kitenyerelte Sommer, ám Guzmics eszmélt a leggyorsabban és Lichtsteiner mellett fordulásból a kapuba lőtt.

Majdnem ajándékoztunk egy gólt

Nem értették meg egymást a védőink, így Fabian Schär elé gurult a labda, kiszorított helyzetből lőtt, Gulácsi azonban a helyén volt. A szögletből nem alakult ki támadás.

Elképesztő gólt kaptunk

Seferovic készítette le Zubernek a labdát, Gulácsi Péter nagyo nyújtozva belepaskolt, azonban kitolni már nem tudta a labdát, behullott a magyar kapuba.

Besének nem tört el a lába

A pontos diagnózisra még várni kell, azonban az első vizsgálatok azt mutatják, hogy nem tört el Bese Barnabás lába.

Nagyon szomorú, amit a statisztika mutat

Svájc 63%-ban birtokolta a labdát, ráadásul 13 alkalommal lőtt kapura. Ezzel szemben a mieink háromszor próbálkoztak, ebből egy gyengécske Varga Roland szabadrúgás talált csak kaput.

Elek Ákos kihagyja az utolsó selejtezőt

Csúnyán odalépett ellenfelének a magyar középpályás, ezért sárga lapot kapott. Mivel a selejtezők során ez az ötödik volt már neki, Feröer-szigetek ellen nem léphet majd pályára.

Kaptunk egy harmadikat is

Shaquiri kibirkózta a labdát a tizenhatosunk előtt, jól vette észre, hogy Zuber teljesen üres a tizenhatos bal sarkánál. A hazaiak középpályása higgadtan a magyar kapu bal alsó sarkába gurított.

Eljutottunk a svájci kapuhoz

Elek Ákos tette ki jobb szélre Varga Rolandnak a labdát, aki egy jó kényszerítőzést követően megkerülte Djourout, sajnos azonban túl hosszan tolta meg, így nem lett komoly lehetőség az akcióból.

Hű mi maradt ki!

Frei jó ütemben indította Shaquirit, a hazaiak támadója pedig remekül centerezett, csak Seferovicon múlott, hogy nem kaptunk egy harmadikat: a középcsatár nagyon ügyetlenül ért labdára szerencsére.

Ugrai besárgult

A debütáló csatár nagyon akar, ennek most a svájciak látták a kárát, mert a kezét használta Ugrai Roland. Meg is kapta érte a sárga lapját.

Olvasói sztorik